Brexit


A Microsoft ultimátumot adott Nagy-Britanniának

Egy burkoltan megfogalmazott körüzenetben közölte az amerikai szoftveróriás, hogy mi a véleménye a Brexitről, és a számukra rossz végkifejlettet követő eseményeket is felvázolta.

A Microsoft hirtelen állásfoglalása hideg zuhanyként érte a gazdasági szektort. A cég brit részlegének vezetője, Michel Van der Bel egy körüzenetben tudatta közel ötezer nagy-britanniai munkavállalójával, hogy: a Microsoft véleménye az, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia.

Ilyen és ehhez hasonló üzenetek és vállalati állásfoglalások a referendum közeledtével egyre gyakrabban látnak napvilágot. Korábban az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium egyértelművé tette, hogyha a választók többsége a kilépés mellett szavaz, akkor az Airbus jövőbeni nagy-britanniai beruházásai kétesélyessé válnak. Utóbbi azért lenne nagy érvágás, mert a cég 25 brit telephelyen közvetlenül 15 ezer, a beszállítókkal együtt közvetve százezer brit alkalmazottat foglalkoztat.

A Microsoft tiszteletben tartja a választást, de…

Van der Bel szerint a cég állásfoglalása csupán tényközlés volt, semmi több és elkötelezettek nagy-britanniai üzleti tevékenységének fenntartása mellett, de a szavazás kimenetelétől mégis függővé teszi a milliárdos beruházásokat.

A briteket az EU-s tagság a bolygó egyik legvonzóbb beruházási Paradicsomává változtatta, és a tagság volt a fő oka annak is, hogy a Microsoft Cambridge-ben hozta létre első külföldi kutatási és fejlesztési laboratóriumát - áll Michel Van der Bel keddi állásfoglalásában.

Ha a Microsoft valóban kihátrál a brit gazdaságból, az a PwC szakértői szerint közel 55-100 milliárd fontot azaz 23-40 ezer milliárd forintot jelentene mínuszban, ami háztartásonként 2100-3700 fonttal, átszámítva 820 000- 1 500 000 forinttal jelentelen kevesebb bevételt.

 

Frenki