Hírek UK


Íme, a legjótékonyabb brit sztárok!

Már hagyománynak számít, hogy a The Sunday Times minden tavasszal összeállítja a legadakozóbb kedvű angol sztárok listáját. Idén Elton John, J. K. Rowling és David Beckham vezeti a listát.

Sir Elton John 2,8 millió fontnyi összeget adományozott a HIV-fertőzötteknek és AIDS-ben szenvedőknek. Utóbbi betegség kezelésére 1992-ben létrehozott egy alapítványt, mely Nagy-Britannián kívül az Egyesült Államokban is segíti a betegeket.

A Harry Potter írónője, J. K. Rowling 10,3 millió fontot fordított karitatív célra 2015-ben. A regényíró ugyancsak saját alapítvánnyal rendelkezik. A Lumos Foundation célja, hogy a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket segítse. Rowling reményei szerint 2050-re el tudja érni, hogy egyetlen gyermeknek se kelljen elhagynia családját, és árvaházban nevelkednie anyagi nehézségek miatt. Rowling komolyan veszi a küldetését. Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézeteibe is ellátogatott már, ahol sokkolta az elé táruló kritikán aluli látvány.

Az írónő jelentős összeggel támogatta az agyérelmeszesedés-kutatást is, mely betegség az anyja halálát is okozta.

A lista harmadik helyén David Beckham áll, aki 5 millió fontot adott a gyermeksegélyező szervezeteknek. A listán több énekes és zenekar is előkelő helyen szerepelt. A Coldplay 1,7 millió fontot, Ringo Starr pedig 1,6 millió fontot ajánlott fel karitatív célokra.

A híres sztárszakács, Jamie Oliver is visszatérő vendége a listának. A séf 2002-ben alapította jótékonysági szervezetét gyerekek számára, ahol a csoport tagjai akár ingyenes szakácsképzésben is részesülhetnek.