Ezt ajánljuk mi


Érdekes könyvbemutató

Megjelent a magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának első, tudományos igényű életrajza, a Kosztolányi Dezső élete.

A Nyugat első nagy nemzedékéhez tartozó Kosztolányi Dezsőről korábban csak felesége írt regényes életrajzot, valamint Levendel Júlia közölt róla rövidebb pályaképet az Így élt sorozatban.

Arany Zsuzsanna terjedelmes kötete nemcsak alaposan tárgyalja a művész életútját, de bemutatja a korszakot is, annak eszme- és kultúrtörténeti, valamint irodalompolitikai vonatkozásaival együtt. Az irodalomtörténész több mint tíz éven át kutatta Kosztolányi munkásságát, így könyvében számos új, korábban ismeretlen forrásanyagot szerepeltet. Olvasmányos stílusának köszönhetően az Osiris Könyvkiadó által megjelentetett kiadvány az irodalomtörténészeken kívül a szélesebb nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat.

A Kosztolányi Dezső élete című könyvet – a lektorálást végző Bónus Tibor közreműködésével – 2017. december 12-én, délután 5 órai kezdettel mutatják be Budapesten, a Kossuth Klubban.