Ezt ajánljuk mi


Fesztivál szezon: Balaton Sound 2018. – Sztárok és a biztonságos fesztiválozás

Az egyik esemény éppen bezár, pár nap múlva nyit a következő, ezúttal mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound július 4-8 között.

Programok, fellépők, információk: https://balatonsound.com/hu/ https://www.facebook.com/BalatonSound

Nemzetközi és magyar sztárdömping a Balaton Soundon

A legnagyobb helyszíneken majd’ 200 nemzetközi sztár kapott helyet. Július 3-ig kedvezményesen válthatóak meg a belépők a Soundra, s bár a 4 napos bérletek már mind elkeltek, de az 5 napos bérleten kívül idén először kétféle 3 napra szólót is lehet váltani, az első és az utolsó három napra.


Nagyszínpad – 5 nap, 9 headliner és Időpont változás!!

Az öt nap alatt olyan világsztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean

és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki július 7-e helyett 6-án lép fel. Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki a nagyszínpad főműsoridős fellépése mellett önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel.

A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

Jager Aréna

Az ’open air’ helyszínné alakult Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót  délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal. A közel 5000 m2-es helyszín nappali programjában aktuális nemzetközi hip-hop sztárok lépnek fel, de szintén itt lesznek a magyar közönség kedvenc zenekarok. Éjfél után pedig hajnalba nyúló DJ program pörög. A fellépők között - sok más mellett - egy erős magyar felhozatal, benne a Halott Pénz, a Wellhello, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Brains és aCloud 9+.

Heineken Stage

A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelyeként szolgál. A vízre épült több ezer m2-es komplexum egész nap nyitva áll.

Casa Bacardi Terasz

Szintén a Balatonra épült stégen látja vendégül a partizókat a "Casa Bacardi Terasz”, ahol  a magyar elektronikus klubszcéna színe-java lép fel külföldi vendégekkel kiegészülve.

Európa top klubjai a Soundon

Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak. A Balatonra épülő, mintegy 1000 négyzetméteres stég a nappali órákban fog leginkább pörögni, a buli minden nap délután kettőtől indul, a fő fellépők pedig a 20:00-22:00 naplementés idősávban játszanak majd.

Mindezeken túl egy saját helyszínen jelentkezik ismét a világ egyik legismertebb parti-sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú parti-folyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette.

Idén is kifut a partihajó a Soundon

Immár harmadik éve rendezik meg a zamárdi fesztivál Siófokra teleportált Boat Parties projektjét, ami idén a Balaton Sound és Veuve Clicquot együttműködésében valósul meg.

Zamárdi kikötőiben nem tud akkora hajó parkolni, mint a Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamarán, ezért esett a választás a siófoki Bahart kikötőre.

A szervezők idén is ingyenes transzfert biztosítanak a fesztiváltól a siófoki kikötőig (a buszok mindig 1 órával a hajó nyitása előtt indulnak a fesztiváltól). Érdemes bebiztosítania már most a részvételt, ha nem akar lemaradni! A Sound bérletesek kedvezményes áron válthatnak belépőt a hajós programra.

Jótékonyság a Soundon

Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányolt a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó. A jótékonysági nyereményjátékban résztvevők közül kisorsolt nyertes és partnere pedig a Dj duó VIP vendége lesz a Balaton-parti fesztiválon.

A Balaton Sound-dal közös jótékonysági nyereményjátékot a CauseArt Platform, Bombera Kriszta és Bondor Gabi hozta tető alá. Kriszta és Gabi addig nem állt meg, amíg Hollywoodban el nem mesélhette a Chainsmokereknek, hogy Magyarországon minden ötödik tanuló szövegértési nehézséggel küzd, ami sorozatos kudarcélményhez, az iskolától való elforduláshoz vezethet.

A United Way alapítvány neve nem volt új a zenészeknek, már korábban is támogatták a világ legnagyobb civil szervezetének a munkáját. No de eddig mindig Amerikában! Ez az első alkalom, hogy a DJ-k külföldön, mégpedig Magyarországon kampányoljanak, magyar ügy mellett.

Safety First, a biztonságos fesztiválozásért

A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok.

Ezt fontos elolvasnod: https://balatonsound.com/hu/safetyfirst