Film


A Weinstein-botrányt feltáró dokumentumfilmet szponzorál a BBC

A Hollywoodban évtizedek óta létező szexizmusról szóló dokumentumfilm középpontjában a híres-hirhedt filmmogul áll. A BBC Two tévécsatorna számára készülő 90 perces film nyomon követi Harvey Weinstein pályafutását felemelkedésétől a szexuális zaklatásairól napvilágra került hírek után bekövetkezett csúfos bukásáig. 

A BBC által megrendelt dokumentumfilmben megszólalnak azok a színésznők, akik "elég bátrak voltak ahhoz, hogy elmondják a történetüket", de nyilatkoznak újságírók és hollywoodi bennfentesek is, sőt olyan filmes szakemberek is, akik először szólalnak meg az ügyben a nyilvánosság előtt.

 

A Weinstein munkacímen futó dokumentumfilm azt próbálja feltárni, miként tudott a producer annyi éven át visszaélni a hatalmával, hogyan tudta elleplezni tetteit, egyúttal "rávilágít a Hollywoodban mélyen gyökerező szexizmusra", és alaposan körbejárja, hogy a stúdiórendszer 1930-as évekbeli megjelenése óta miként vezetett a pénz és a hatalom birtoklása egyesek kizsákmányolásához és zaklatásához.

 

Tom McDonald, a BBC illetékese szerint a film "bonyolult és kényes kérdéseket fog boncolgatni a bűnrészességről, a hallgatás áráról és a hatalom romboló hatásáról". Hozzátette: "amellett, hogy percről percre bemutatja az elmúlt hónapok eseményeit, a film visszatekint Hollywood múltjába is, hogy felidézze a hatalommal való visszaélés gyakorlatát egészen a kezdetektől, és bemutassa Harvey Weinstein felemelkedésének évtizedeit is". Véleménye szerint "ez a film lehet a Weinstein-botrány hiteles verziója".

 

Patrick Holland, a BBC Two vezető szerkesztője kijelentette, : "A hallgatás megtörése a Harvey Weinstein-ügy döntő pillanata nemcsak a filmipar, de a tág értelemben vett társadalom számára is.

 

A filmet az az Ursula MacFarlane rendezi, aki a Charlie Hebdo: 3 Days That Shook Paris címmel dolgozta fel az egész világot sokkoló Charlie Hebdo-merénylet eseménysorozatát. Patrick Holland véleménye szerint "Ursula ragyogó filmes szakember, tökéletesen alkalmas arra, hogy elkészítse azt az érvényes dokumentumfilmet, amely rekonstruálja azt, ahogy a producer visszaélt a hatalmával és pozíciójával".

 

A Weinstein-botrány kezdete óta legalább 75 nő beszélt a nyilvánosság előtt - köztük olyan híres színésznők, mint Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, Rose McGowan és Cara Delevingne – a filmmogul által ellene elkövetett erőszakról, zaklatásról vagy megengedhetetlen viselkedésről.

 

A hollywoodi filmproducer továbbra is "kategorikusan tagadja" a nem közös beleegyezésen alapuló szexuális együttléttel kapcsolatos vádakat. Állítása szerint soha nem élt a bosszú eszközével azokkal a nőkkel szemben, akik visszautasították közeledését, és hiszi, hogy minden kapcsolata közös megegyezésen alapult.

 

A brit rendőrség jelenleg is hét nő feljelentése nyomán folytat vizsgálatot Weinstein ellen, a New York-i rendőrség pedig novemberben hitelesnek minősítette a producer elleni állításaikat.

 

A BBC Two tévécsatorna számára készülő filmet a tévés premier után a mozikban is játszani fogják.

 

Forrás: BBC

Fotó: Getty Images