Kosztolányi-sztorik - 1. rész: A Fekete Vénusz

Kosztolányi Dezső meglehetősen kalandos szerelmi életet élt. Különösen az utcalányok és a színésznők érdekelték. Füst Milán meg is jegyezte róla, szavait idézve naplójában: „Kosztolányi: »mindig is csak a perditákat szerettem: az az én formám.« Furcsa nemi nevelés. A házassága is így történt.” A „perdita-vonulatba” illeszkedik a Fekete Vénusszal folytatott liaison is, melyről ezúttal szólni fogok.

A femme fatale-kicsengéssel bíró fantázianév Keleti Juliskát takarja, akit kupléénekesnőként, valamint operettszínésznőként ismert meg a korabeli közönség. Több színházat is megjárt – köztük a Vígszínházat –, a férfinézők szívét azonban főként a kabarészínpadokon sikerült rabul ejtenie.
De hogyan is került össze Kosztolányi Dezső és az 1907-ben – az affér idején – éppen válófélben lévő, egygyermekes anya? Mivel a fiatal költő előszeretettel látogatta a kabarékat is, így nem volt nehéz a művésznővel megismerkednie. A légyottok lebonyolításához azonban már egy barátra is
szükség volt. Keleti Juliska azon a nyáron Budán, az Alkotás utcában lakott, ugyanabban a házban, ahol a korábban Oscar Wilde baráti körébe tartozó nagy különc, Rozsnyay Kálmán is. Utóbbi barátságban állt Kosztolányival, így magától értetődött, hogy ő lesz a közvetítő a két szerelmes között.
A love story azonban rövidre sikeredett, hiába ajánlotta föl még a lakását is Rozsnyay, a „postaszolgálat” mellett. Kosztolányi ugyan sikeresen meghódította a hölgyet, ám az hamar kiadta az útját. „Julie nagysádot nagy sikerek után – teljes diskreciót kérek – ott kellett hagynom” – írja némi eufemizmussal Horvát Henrik nevű pályatársának. Valójában Kosztolányi még folytatta volna a viszonyt, ám Keleti Juliska ráunt vagy nem akart botrányt. Rozsnyaynak ugyanis Kosztolányi említ egy „hisztit” is, amit ő rendezett a nő lakásán.
Ahogy az lenni szokott, nem sokkal később már átkozta egykori szerelmét. Egy másik cimborájának – láthatjuk, Kosztolányi nem tartotta magában érzelmi ügyeit – már a következőket ecsetelte: „szeretném elfeledni, hogy a szerelmeslevelemet úgy eldobta, mint egy árnyékszékpapirost.

[…] A vaginák kellemetlen illata facsarja az orrom. […] A fekete Vénusz
pedig aludjon jól, mert én is jól alszom!”
Mindenesetre Kosztolányi verseiben nyoma maradt Keleti Juliska alakjának. 1907 júliusában a
Budapesti Napló – ahol például Ady Endre is újságíróskodott – egy három költeményből álló
ciklust közölt, Fekete Vénusz címen. Az erotikus hangú mű a szerelem démoni oldalát mutatja be: a
fekete misék világát, ahol a hívek egy sátáni asszonyságnak áldoznak.

„Gyertyaláng lobog, piros árny suhan ránk,
Asszonyok gyülnek fekete misére,
A papod vagyok s te az éjkirálynő,
Fekete Vénusz.
[…]
Imádjuk őt mind titkos iszonyattal,
Láttára elsápadnak a szivek.
A kereveten ül, kezébe korbács,
Csipője lágy, szelid bokája formás,
Szemébe hűs tűz s forraló hideg.
[…]
Meg-megbicsaklunk, ám suhint az ostor
És táncolunk, loholva, balgatag.
S én a bolondok közt a legbolondabb
A trónja talpát rázom mérgesen.
[…]
S eléje vágom maradék-eszem.”

Szerző: Arany Zsuzsanna

Kép forrása: 1.