Mágnás Elza alakja az irodalomban – 1. rész

Mágnás Elza (eredeti nevén Turcsányi Emília) holttestét 1914. január 12-én este találták meg a
Dunában. A budai rakodópart közelében, a Kacsa utcánál két kocsis bukkant rá arra az
utazókosárra, amibe a majdnem meztelen, összefagyott nőt gyömöszölték, kinek
személyazonosságát csak napok múlva sikerült megállapítani.

Elza egyszerű család sarjaként, Déváról érkezett Budapestre. Fővárosi karrierjét a Royal Szálló éttermében mint pincér- és mosogatólány kezdte, majd büfédámaként folytatta, a Fővárosi Orfeumban. Az Olimpia Mulatóban, illetve a Casino de Paris-ban szintén árulta bájait, s táncosnőként is föllépett. Előszeretettel barátkozott gazdagabb úriemberekkel, így aztán a pesti rossz nyelvek hamarosan csak „Mágnás” Elzaként emlegették. A főnyereményt Schmidt Miksa pártfogásának megszerzése jelentette: miután az osztrák bútorgyáros szeretője lett, pazarul berendezett lakásban élt, saját fogaton járt, ruháit Párizsból hozatta, és különleges ékszereket viselt.

A perverzióiról is híres Schmidt viszonzásként elvárta, hogy Elza kiszolgálja szeszélyeit: állandó jelleggel hófehér öltözékben kellett mutatkoznia, s olykor koporsóban hálnia a férfival. Lakása ugyan a Bem rakparton volt, ám gyakran tartózkodott „kitartója” kastélyában, a mai Kiscelli Múzeum épületében.
A gyilkosságot a szobalány, Kóbori Róza és annak szeretője, Nick Gusztáv péksegéd követték el. A tetteseket először élethosszig tartó szabadságvesztésre ítélték, majd pár hónappal később – 1915 februárjában – a Magyar Királyi Kúria kötél általi halált szabott ki rájuk. Később aztán fölmentették őket, s mindketten megmenekültek a bitótól.
Elza legendája megihlette az írókat is, így fordulhatott elő, hogy az egykori mosogatólány végül szépirodalmi művek hősnőjévé avanzsált. Krúdy Gyuláról például köztudott, hogy számos írásában megörökítette a budapesti éjszakai élet legendás figuráit. Többek között Ady Endre éjszakái című híres sorozatában ejtett pár szót „az éj királynőjének” történetéről: „Fagyottan, unottan,haltekintettel, ajkán örökké gunyoros, elbizakodott mosollyal (mint azok a nők, akiket végül megölni szoktak a férfiak vagy pedig magukat ölik meg értük) ült a Télikert felső végén Mágnás Elza, aki bár egy mosónőnek volt a lánya: még műveletlenségében is oly hidegnek és előkelőnek tudta magát maszkírozni, hogy a szegény érzelmes zsidólányok, akik többnyire pénztelen pincéreknek voltak a titkos szeretői: csakhamar elnevezik vala Mágnás Elzának.”

Érdemes még fölidéznünk Krúdy A hírlapíró és a halál című 1928-ban a Nyugatban megjelent novelláját is! A főhős, Széplaki Titusz egy cikke miatt összetűzésbe került a Nemzeti Kaszinóval, és párbajra hívták. A cselekmény az ő utolsó napjának krónikája: ha már szegényen kellett leélnie az életét, úgy akar meghalni, mint egy úr! Az „úri kellékek” közé tartozik, hogy elegáns kalapot tesz a fejére, elegáns vendéglátóhelyeket látogat meg, és a főváros legelegánsabb éjszakai hölgyével pezsgőzik, azaz Mágnás Elzával. Az életrajzi személy – mind ikonikus alakja, mind a neve – szimbólummá válik a novellában: a felsőbb osztályba való tartozás jelképe lesz a vele való időtöltés. „Mégsem lehet egészen utolsó ember az, aki Mágnás Elzával ül együtt asztalánál” – olvashatjuk Krúdy szavait.
(Folytatjuk!)

Szerző: Arany Zsuzsanna

Kép forrása: 1.