Színház


KERO életműkoncertje egy előadásban

Kerényi Miklós Gábor különleges esten dolgozik, jelentette be: az általa rendezett ikonikus musicalek legismertebb dalai csendülnek fel egy előadásba ötvözve. 

 

A BEST OF KERO című műsorban 2021. augusztus 22-én egymás után lesznek hallhatóak a Rómeó és Júlia, az Elisabeth, a Rudolf, a Mozart, és a Notre-Dame-i toronyőr részletei. Néhány nevet említve a sztárművészek sorából: Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Kerényi Miklós Máté tolmácsolásában.

Közel ötven éves pályafutása alatt most először tesz próbát egy életműkoncert létrehozására KERO.

 

„Mi lenne szebb befejezése a pandémiának mint egy ilyen gálaest? Ez számomra is egy nagy kísérlet. Ekkora méretű múltidézésben még sosem volt részem, most hat olyan musicalből válogatunk, amelyekre a legbüszkébb vagyok az életművemben. Örömszínháznak neveztem el, mert öröm nekünk alkotóknak és a közönségnek is. Még titok, hogy hogyan, de én is ott leszek a színészekkel. Mások mellett a fiam, Máté is énekli majd a slágereket. Mellettük táncosok és érdekes technikai megoldások várhatóak. Hasonlóan ahhoz, ahogy anno az Operettszínházban sikerre vittük őket” – nyilatkozta a 70 éves Kossuth-díjas rendező, aki valamilyen formában maga is színpadra áll majd a Budai Szabadtéri Színpadon, augusztus végén.

 

A Budai Szabadtéri Színház színpadán, Csillebércen oltási igazolvány nélkül élvezhetőek az előadások. Augusztusban KERO előadása mellett más programokon is részt vehetnek az érdeklődők.

 

Augusztus 13-án a Hullócsillagok éjszakája, az ország legromantikusabb hullócsillag lese

 

Augusztus14-én  Vilàg-ÍTÓ Csillagaink szupergála, ikonikus legendák

 

Augusztus 27-én EDDA

Aki nem akar lemaradni, a nagy érdeklődésre való tekintettel jegyeit a
www.jegy.hu -n, valamint a www.jegyexpress.hu -n szerezheti be.

Fotók, forrás: Budai Szabadtéri Színpad