Zene


Fenyő Ünnep - Fenyő Miklós koncert

Ahogyan a mondás is tartja, „Fenyő nélkül nincs karácsony”. A karácsonyi ünnepeknek hosszú évek óta elengedhetetlen programja Fenyő Miklós év végi nagykoncertje az Arénában.

Vendégek:

Szörényi Levente

Szente Vajk

 

A Fenyő Ünnep showműsor idén is fergeteges hangulatot és számtalan meglepetést ígér 2019. december 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Fenyő Miklós a ’60-as évektől a rock & roll elsőszámú és utánozhatatlan hazai nagykövete, aki ma is ugyanazzal a lendülettel és aktivitással dolgozik, folyamatosan koncertezik itthon és külföldön egyaránt. Pályafutásának több mint 50 éve alatt, több mint 400 dalt köszönhetünk neki, ő több mint egy szerző, több mint egy előadó, mert ő egy igazi kultusz.

 

Koncertjén a Fenyő Gyöngye zenekar és a Csacska Macska vokál kíséri, a Jampi Angyalok pedig mindent megtesznek azért, hogy mindenkit táncba vigyenek.

A koncerten természetesen felcsendülnek majd az elmaradhatatlan örökzöld slágerek is, mint a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Csavard fel a szőnyeget, vagy a Made in Hungária, de meglepetésekben sem lesz hiány. A megírt több száz szerzeményből van mit válogatni, így az este során néhány ritkábban játszott dalt is hallhat majd a közönség.

 

A hagyománynak megfelelően, idén is lesznek vendég fellépők, Szörényi Levente és Szente Vajk még tovább fokozza majd a hangulatot.

Fenyő Miklós a szédületes év záró koncertjére fantasztikus látvánnyal, karneváli hangulattal és igazi show-val vár mindenkit!

 

Jegyek: https://fenyo-miklos-koncert-arena-2019.broadway.hu/2019-12-27-20-00

 

2019. december 27. (péntek), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna