Zene


Folytatódik a nagysikerű koncertsorozat

Volt egyszer egy Ifipark a Várkert Bazárban, ahol 1961 és 1984 között működött a Budai Ifjúsági Park, röviden Ifipark. Zenés-táncos szórakozóhelynek indult, később a magyar rock fellegvárává vált.
Az ős — Bikini

Az Ifipark régi-új színpadán 2019-ben harmadik alkalommal lépnek fel a nagy generáció tagjai, megidézve azt az ikonikus szórakozóhelyet, nosztalgikus hangulatot, amelyről szüleink máig csillogó szemmel mesélnek.

 

A sorozat szeptemberi programjai:

2019. szeptember 12.            Ős-Bikini

2019. szeptember 13.            Deák Bill Gyula

2019. szeptember 21.            Piramis - A nagy buli 2.0

 

2019. szeptember 12. - Ős-Bikini

Miután a legendás Beatrice együttes 1981-ben „felfüggesztette működését”, a zenekar frontembere, Nagy Feró némileg tanácstalan volt a folytatást illetően.

Először, a már korábbról ismert alkotótársával, Waszlavik Lászlóval kezdtek el dolgozni, majd ezt követően más zenészekkel társultak. Így, a Ricse egykori gitárosával, Vedres Józseffel, illetve Feró ismerősével, az addigra megszűnt Dinamit együttes basszusgitárosával, Németh Alajossal. De, csatlakozott hozzájuk Lojzi testvére, Németh Gábor is, aki a dobok mögé ült, második gitárosként pedig szintén a Skorpió együttesből érkezett Szűcs Antal Gábor.

A csapatnak a Bikini nevet adták. A zenekar 1982 és 1985 között létezett a klasszikus és ikonikus formációban. Ebben az igencsak rövidnek mondható időszakban, 2 nagylemezt adott ki a zenekar, az elsőt Hova lett, a másodikat pedig XX. századi híradó címmel, nem is akárhogyan, hiszen mind a két album bekerült a minden idők 10 legjobb magyar alkotása közé.

 

A zenekar a teljes magyar könnyűzene-történelem egyik legizgalmasabb és legsajátosabb produkciója volt, zseniálisan használtak avantgárd megoldásokat, hangjátékokat, hangeffekteket melyek mellett leginkább a punk-rock, alternatív rock stílusjegyek váltakoztak.

A 2019-ben az együttes ismételten az eredeti, ősi felállásban ad mindössze egyetlen koncertet, amelyre 1983 óta nem volt példa. A koncertnek a Várkert Bazár ad majd otthont.

 

A Volt egyszer egy Ifipark koncerten fellép:

Nagy Feró

Németh Alajos

Németh Gábor

Vedres József

Szűcs Antal Gábor

 

Sztárvendég:

Gidófalvy Attila

 

2019. szeptember 13. - Deák Bill Gyula

„A blues egy életforma, egy életérzés - magával ragad, és nem ereszt.”

Deák Bill Gyula Kőbányán született, innen indult a pályája a kőbányai Sztár együttesben, később, mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja volt.

 A blues zene iránti rajongását Orszáczky Miklós és Szakcsi Lakatos Béla egyik koncertjének köszönheti, ahol először hallotta ezt a stílust.

Kezdetben a rock és blues-muzsika klasszikusait, Rolling Stones-, Doors-, Hendrix-, Cream-nótákat játszottak magyarul. 1979-1985 között a Hobo Blues Band tagja volt, az együttesből való kiválása után pedig szólópályára lépett. Rossz vér címmel megjelentette első szólólemezét, majd 1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett és ebben az évben rögzítették a Bill Kapitány Blues Cirkusza című albumot, amelyet nagylemez formában csak 2001-ben adnak ki.

Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával. 1987-től vezeti a nevét viselő Deák Bill Blues Bandet. Fellépett Dániában és koncertezett az egykori Nyugat-Németországban is. A 90-es évektől kezdve vidéken és Budapesten is nagy sikerrel koncertezik ezzel az együttesével. Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után hat évig nem készített új lemezt, habár bandájával rendszeresen koncertezett. Bort, bluest, békességet című albuma 1999-ben jelent meg. Stílusa változatlan, tehát régi szokásához híven, a tőle megszokott blues: rhytm and blues műfajt hallhatjuk albumán.

 

2019. szeptember 21. - Piramis - A nagy buli 2.0

40 éve volt a Nagy buli

Miért nagy buli? A Piramis-rajongók nevezték el annak 1979-ben, ami abban az évben a legnagyobb esemény volt. Piramis-láz csúcskorszakában megtartott eseményt egy koncertlemez is megörökítette. Közel 10.000 néző volt kíváncsi a legendás koncertre, ahol az elő-zenekar, az akkor még feljövőben lévő Edda Művek volt.

2019. szeptember 21-én, majdnem napra pontosan negyven évvel a legendás buli után, most ugyanott, ugyanazok a dalok csendülnek fel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a mai Várkert Bazár színpadán.

 A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az ország minden pontján, szabadtéri színpadokon, művelődési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom.

A zenekar feloszlása után a rajongók tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt telt házas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban.

A következő megjelenés 2006 decemberében volt, amikor újra összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát.

A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos úgy érezte, hogy nem lehet veszni hagyni a zenei örökséget, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élőben szeretné hallani a dalokat. Felkérték basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossián együttes egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelelőbbnek, aki megszállott Piramis-rajongó, és mind hangi adottságai, mind színpadi munkája hitelessé teszik a Piramis frontvonalában.

 

A Volt egyszer egy Ifipark koncerten fellép:

Závodi János

Köves Miklós

Nyemcsók János

Vörös Gábor

 

A koncertekre jegyek válthatóak a Várkert Bazár jegypénztáraiban, a www.varkertbazar.hu és a www.jegy.hu  ldalon.