Zene


Kollár-Klemencz Kamarazenekar: Ég az erdő 

 Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként.

Az új dalokat 2020. január 19-én a MOMkultban hallotta első ízben, élőben a közönség, az augusztus 4-i alkalom az album második bemutatkozása a T9-ben.

Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkban, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz. 

 

„Az új lemezen több kortárs versfeldolgozás is lesz. Borbély Szilárd volt az első versfeldolgozásom 2012-ben, ekkor indult a Rájátszás, ez a feldolgozás még akkor született. Sajnos, Borbély Szilárd, azóta már nincs köztünk, az ő emlékének is emléket állítunk most. Erdős Virággal, a közös munka, már a Legesleges című 2014-ben megjelent albumon kiteljesedett, de, a Pápá nyugodj békében című dal később, a Kistehén együttes Elviszlek magammal lemezére is felkerült. Most pedig, egy újabb formájában, az Ég az erdő albumon is bemutatkozik. Kemény István egy Eric Satie feldolgozásra írt szöveggel van jelen, amelyet a Világ túlvégén címmel, kifejezetten erre a zenére írt. A műanyag című alkotása pedig verbunkos köntöst kapott ezen a lemezen. Lackfi Jánossal 2019 nyarán dolgoztam együtt, a közös munkából született a ”Nem tudok élni nélkülem című versfeldolgozás dal”- mesélte Kollár-Klemencz László. 

 

A zenei munkálatokban ifj. Csoóri Sándor is közreműködött, a moldvai-magyar csángó zenéből, a Pusztinai nagy hegy alatt című dalban az ő játéka kapcsolja össze Kollár-Klemencz világát az autentikus népzenével. 

 

Az új lemezen négy új dal is szerepel, amelyek Kollár-Klemencz László saját szerzeményei. Mindegyikben erős közeledés hallható a népzene irányába, amit személyesen ifj. Csoóri Sándor és felesége Kálna Natália erősít fel. A szövegek elementárisak, és következetes folytatásai a Rengeteg című album szövegvilágának. 

 

Közreműködők:  
Kollár-Klemencz László – ének, gitár
Mákó Kató – ütősök (moldvai nagydob, jembe), vokál
Ónódi László – brácsa
Vajdovich Árpád – bőgő, vokál
Valkó Béla – cselló
Csernovszky Márk – zongora, vokál, ütősök

 

Bemutató koncert: augusztus 4. kedd, 19:00 – T9 - 1014 Bp., Táncsics Mihály utca 9.