Egészség


Az év Gyógyszerésze 2018-ban ki lesz?

Nyolcadik alkalommal tett közzé pályázati felhívást az „Év Gyógyszerésze” cím elnyerésére a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara.

A pályázat célja: Az „Év Gyógyszerésze” díjat és kitüntető címet elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A kiírás idén is a Roche Magyarország Kft. támogatásával történt.  

Dr. Samu Antal, elmondta, a témakörök összeállításánál az volt fontos, hogy hatékony, biztonságos és nem utolsósorban költséghatékony gyógyszerellátást tudjunk biztosítani a mindennapok során. Az utóbbi időben ez farmakoterápia címszó alatt került a figyelem középpontjába, ezért a témaköröknél azok kerültek kiválasztásra, amik a leginkább foglalkoztatják a gyógyszerész társadalmat és a legnagyobb haszonnal járnak az egész társadalom számára.

Az eddigi évek tapasztalati alapján kiemelte, a praxis közösségekben történő együttműködés, illetve a beteg és a szakemberek közötti tudatos együttműködés fontosságát, hogy a terápia sikeres legyen. Illetve az adherencia program a jövő megkerülhetetlen témái. Az idei év témaköreit így a zsűri a következőkben határozta meg:

• Gyógyszerészi szerepvállalás a farmakoterápia menedzselésében.

• Betegek adherenciájának elősegítése (gyakorlati tapasztalatok).

• Együttműködés az orvosokkal és más egészségügyi szakemberekkel a gyógyszerészi a gondozásban.

• Véralvadásgátlóval kezelt betegek gondozásának jelentősége, protokollja.

• Önellenőrző gyors tesztek – a betegek edukációjának, önmenedzselésének elősegítése.

• Kreatív és innovatív megoldások a népegészségügyi programok megvalósításában a közvetlen lakossági gyógyszerellátás területén.

• Interakciók - a gyógyszer – gyógyszer/étrend kiegészítő és táplálék kölcsönhatás(ok) jelentősége  - az expedíció és a terápia menedzsment során.

• Gyógyszerészi gondozási lehetőségek és/vagy tapasztalatok a jelentős betegpopulációt (diabetes, hypertonia, stb.) érintő területeken.

• Gyógyszerészi gondozás az elektronikus egészségügyi szolgáltatásban.

• Védőoltásokkal kapcsolatos edukáció és tapasztalatok.

Dr. Mike László országos tiszti-főgyógyszerész a szakhatóság részéről hozzáfűzte, a gyógyszertárműködésben milyen fontos az információ átadás beteg és gyógyszerész között, annak érdekében, hogy az adott gyógyszer jól hasson. Minden gyógyszer annyit ér amennyit az átadott információból hazavisz a beteg. Ezért fontos az egyszerűen és világosan megfogalmazott információ átadás. A miért, mikor és hogyan szedje a beteg a gyógyszert. 

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke az elmúlti évek sikereit kiemelve beszámolt arról, milyen nagy szakmai hangsúlyt kapott ez a pályázat.  Ma a gyógyszerész a gyógyszertárban olyan helyzetben van, hogy a betegéről majdnem mindent tud. A TAJ szám, személyigazolvány ismeretében látja azt a gyógyszeranamnézist, ami alapján részben kitalálhatóak a betegségek és a betegség adatait, ami szakértelemmel igen hatékony egészségnyereség irányába tudja elmozdítani a beteg terápiáját. Ma már egy teljesen új gyógyszerészet kialakulását láthatjuk.

Dr.Szökő Éva és Dr.Samu Antal

Dr. Szökő Éva, a Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke örömét fejezte ki a nyolcadik pályázat – verseny meghirdetésének alkalmából. Jó látni a gyógyszerészeknél, hogy vannak, akik már készülnek rá. A hatékony, eredményes és biztonságos gyógyszeres terápia segítése az egyik fő feladat. Elsősorban a krónikus betegségek során fontos a betegek követése, támogatása, hogy az adherenciát elősegítsük. Fontos feladat a prevenció, az életmód-tanácsadás, a krónikus betegségek megelőzésére. Bízik benne, hogy a pályázatokban az innovatív megközelítés lesz a kulcs.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a telefonhívások 70-80% megelőzhető lett volna, ha a betegek saját egészségükről többet tudtak volna, az egészségértésük magasabb volna.

A KSH adatok alapján a lakosság 45% valamilyen tartós betegségben szenved, a mentőszolgálatnak kb. egymillió esete van. A magyar emberek nem nagyon tudják, hova forduljanak egészségügyi információkért, a mentésirányítókhoz is sok ilyen jellegű kérés érkezik. Ugyanakkor Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer kiválóan fejlett, azon belül a gyógyszerészet és a gyógyszer ellátás példamutató rendszer, de kevésbé élünk vele, mint ahogy élhetnénk. A kommunikáció is egy forradalmi változáson megy keresztül, aminek a legmagasabb rendű terméke a bizalom. Az elmúlt évben is voltak pályamunkák, ahol ennek a bizalomnak a fejlődését láthattuk a mikroközösségekben. A társadalmi haszon ott van, ahol egy-egy arc mögött ott van egy pályázati anyag, egy olyan innovatív megoldás, amit átvéve később a többiek is tudnak használni.

Dr.Mikola Bálint, Dr.Hodossy Lajos, Győrfi Pál és Torjai Gábor

Dr. Hodossy Lajos, a Roche Magyarország Kft. ügyvezetője, egy példán keresztül érzékeltetve elmondta, hogy ez a gyógyszerészeti munka egy maratonhoz hasonló, egy végeláthatatlan feladat (pl. minden magyar állampolgár tisztába legyen a védőoltások fontosságával). Ha belegondolnak mennyi félrevezető információ tömeg zúdul az emberekre az interneten keresztül és ennek ellenére az EU valamennyi országa irígyli a magyarországi átoltottsági adatokat.

Örömét fejezte ki, hogy egy olyan cégnek dolgozhat ahol ezeket a hosszú távú maratonokat támogatják. Ez a program is hosszútávú, a súlyát megadja a mellett álló szakma, nagyon széles kört ölel fel, nagyon fontos témákat feldolgozva, még jó néhány évnyi munkával.

A Pályázat menetéről Torjai Gábor a szervező Nero Solution Kft részéről ismertette: a beérkező (internetes és postai) szavazatok alapján rangsort állítanak fel. A 10 legtöbb szakmai szavazatot kapott gyógyszerész névre szóló felkérést kap a pályázaton való részvétel további részleteivel. További 10 gyógyszerészt a betegek szavazatai alapján rangsorolnak, akik szintén felkérést kapnak a pályázaton való részvételre. A szavazáson megjelölt gyógyszerészektől a szervezők egy publikációt várnak el, a pályázat során meghatározott témakörök egyikében, melynek leadási határideje 2018. augusztus 21.

A pályaművek beérkezését követően, azokat a zsűri anonim módon bírálja el, majd az őszi Gyógyszerész Kongresszuson egy díjátadó ünnepség keretében ismerteti a díjazottak névsorát. A korábbi évek pályázataira és pályázóira már számos szakmai fórumon felfigyeltek, előadásaikat nagy érdeklődés övezi köszönhetően az aktuális témáknak, valamint az értékes pályamunkáknak. Egy új szakmai szeminárium is indult a pályázók pályaműveinek szélesebb körben történő bemutatásával és megismertetésével Év Gyógyszerésze szeminárium néven, ami 2018-ban már önálló akkreditációval is rendelkezik.