Érdekesség


Ismét sikeres volt az Európa-napi fesztivál és futóverseny

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is megemlékeztek az Európa-napról és hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásának évfordulójáról. A „13 év – 13 km” nevű futóversennyel indult a rendezvény, amelyen az erős eső dacára több, mint 2700-an futottak.

Ezen kívül rengeteg színes program várta a Szabadság térre kilátogató  érdeklődőket. Több ezren látogattak ki az uniós csatlakozás évfordulóját ünneplő rendezvényre.

„13 év – 13 km” elnevezéssel május 7-én vasárnap ismét elrajtolt az Európa-napi fesztivál keretein belül megrendezett városnéző futás, ezzel megnyitva Magyarország európai uniós tagságának megünneplését. A futás útvonala európai uniós támogatással megszépült vagy felépült budapesti helyszíneket érintett. A minden évben ezreket vonzó futás 13 km-es távja Magyarország uniós csatlakozásának 13. évfordulóját jelképezte. A rendezvény emellett megemlékezett a  Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójáról, amivel útjára indult az Európai Unió, és a fiatalok moblitását elősegítő 30 éves Erasmus-programról is.

A profi sportolók és lelkes amatőrök között feltűnt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos, Kovács Ágnes olimpiai bajnok magyar úszó és Polyák Lilla színésznő is.

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos Kovács Ágneshez olimpiai bajnok magyar úszóhoz hasonlóan már nem először indult az Európa-napi futóversenyen.

Győrfi Pál szóvivő is lelkesen vetette bele magát a futók sokaságába, több ismerősével találkozott már a bemelegítésnél is. „Nagyon jó volt látni, hogy az esős idő sem szegte kedvét az indulóknak és ilyen sokan eljöttek a rendezvényre” – mondta Polyák Lilla színésznő.

„Bár vannak viták arról, hogy milyen irányba fussunk az Európai Unióban, abban egyetértünk,  hogy együtt tegyük, ahogyan azt a Római Szerződés 60. évfordulóján közösen aláírt nyilatkozat is mutatja. Lehetnek viták, de az eredményeket ma közösen ünnepeljük, mindannyian” – állapította meg Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

„Nemcsak befektetéseket, pénzt köszönhetünk az Európai Uniónak, hanem a leghosszabb békeidőszakot és fejlődést is. Együtt kell megteremtenünk a 30 és 40 éves uniós tagságunkat ünneplő közös futás lehetőségét is!” – mondta el beszédében Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő. 

„Mindenkinek, mindannyiunknak jár a gratuláció a mai napon. Gyönyörű helyszíneken futottak ma a résztvevők. Az Európai Unió beruházásai minden magyar állampolgár jólétét szolgálják” - hangsúlyozta  Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki maga is végigfutotta a távot.

A leggyorsabban futó férfi Türei Gergely 45 perc, a leggyorsabban futó hölgy Rojik Dóra 55 perc alatt futotta le a 13 km-t. A távot babakocsival teljesítő anyuka virágot kapott anyák napja alkalmából, a leggyorsabb anyuka pedig Lengyel-Hegyi Anett volt 55 perc 56 másodperccel.

Az Európa-napi fesztivál és családi nap minden évben nagy érdeklődésnek örvend, amely a futóverseny mellett a többi színes és érdekes programnak is köszönhető. A kilátogatók az uniós munkavállalás és külföldi tanulás lehetőségeiről, valamint különböző szakmai gyakornoki programokról is tájékozódhattak a rendezvényen, emellett volt lehetőség személyre szabott karriertanácsadásra is.

A nap további részében kézműves játszóházzal, mesesarokkal, óriás társasjátékkal, gyermekműsorokkal, Suhanj! Fitness programmal várták a Szabadság térre látogató családokat, de a zenerajongóknak is izgalmas programokkal készültek a rendezők: a nap folyamán fellépett többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Romano Drom, este pedig Caramel nagykoncertje zárta a napot.

Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezte együttműködésben a Miniszterelnökséggel és a Fővárosi Önkormányzattal.