Gasztro


KávéBár Bazár 2018.

Budapest legnyüzsgőbb helyszínén, az Erzsébet téri Akvárium Klubban zajlik a 2018-ban, március 3-4-én, következő KávéBár Bazár.

A hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményének idén új helyszín, az Akvárium Klub ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit - kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket - kóstolhatnak meg.

Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között.

A világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket lehet kóstolni, és persze vásárolni is a standoknál. A belváros legnyüzsgőbb terét biztosan betölti majd a kávéillat! A teljes házban, vagyis négy teremben lesznek programok és kóstolók.


A két nap során három országos bajnokság zajlik:

A baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn.

A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság vasárnap várja az érdeklődőket, és ugyanezen a napon lesz a

Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban.

Természetesen nemcsak versenyek, hanem érdekes előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is színesítik a KávéBár-hétvégét, és az idén 160 éves Gerbeaud desszertkülönlegességekkel is készül.

Tervezett program: 
Magyar Barista Bajnokság (szo-va), 
Magyar Amatőr Barista Bajnokság döntő (va)
Magyar Sommelier Bajnokság döntő (plusz helyszínen va) 
Magyar Bármixer Unió BárBeszéd konferencia (va) 
Előadások, workshopok (szo) 
valamint kiállítói standok az Akvárium összes termében mindkét napon!

A belépőjegy ára tartalmazza a korlátlan kávékóstolást, borok, párlatok, és egyéb italkülönlegességek kóstolósát, valamint a kávés versenyeken és programokon való részvételt.

https://www.facebook.com/events/309299509560340/

Online és partnereknél történő elővételes jegyértékesítés: https://www.jegymester.hu/hun/Production/52447/KaveBar-Bazar-2018
Budapesti partnerpontok személyes, elővételes jegyvásárlással február 7-től. 
Elővételes napijegy: 3000 Ft
Elővételes kétnapi jegy: 5500 Ft 
Napijegy a helyszínen: 3500 Ft
A sommelier bajnokság döntője külső helyszínen, a Gerbeaud Átrium termében lesz vasárnap. A belépő 1500 Ft, kizárólag elővételben, korlátozott számban.