Sport


Autók és szépségek – Drift 2018

A magyarországi technikai sportok körében kiemelten népszerűnek számító DRIFT - 2005 óta - évről évre több pilótát ösztönöz, hogy a már megszokott autóversenyekkel ellentétben a pálya nyomvonalát rendhagyó módon kilinccsel előre autózva teljesítse.

A sportág gyökerei Japánból származnak, hiszen az 1960-as években ott rendeztek először úgynevezett "touge" - illegális hegyi versenyt. A drifterek vagy más nevükön a "Rolling Zoku"-k egyetlen célja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a kanyarokkal tűzdelt szerpentines út két kijelölt pontja közötti távot. Néhányan a jobb idő kedvéért a rallye-ból ellesett kanyarvételi technikákat alkalmazták - ebből nőtte ki magát később a drift. Európában a sportág 2004-ben kezdte el bontogatni a szárnyait, míg hazánkban 2005-től lelhető fel.

A „DRFIT” (szabad fordításban: csúsztatás, sodródás) az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centimétert se haladjon a szokásos módon egyenesen. A sportág maga nagyon hasonló a rally-hoz, azonban itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ahhoz, hogy a csúszás minél tovább fenntartható legyen, tökéletes kormányzásra és gázpedálkezelésre van szükség. A drift tehát kifejezetten a hátsó kerékmeghajtású autók és azok pilótáinak művészete.

Országunkban a kihívásokra kiéhezett pilóták évente egyszer tehetik próbára magukat az immáron 6. alkalommal megrendezésre kerülő, kiemelten veszélyesnek számító hegyi drift futamon, Bélapátfalván, a Bélkő Hegyen. A helyszín a festői Bükki Nemzeti Park területén található - Szilvásváradtól mindössze 7 km-re - mely egész Európában elismertnek számít, hiszen eddig 2 KOE (King Of Europe Touge) verseny számára is otthont adott.

Az augusztus 4-5-i hétvégén „Hungarian Touge Drift” nemzetközi driftkupán a SemiPRO és a PRO osztály pilótáinak krémje méri majd össze tudását és rátermettségét a megszokottnál is több koncentrációt igénylő versenyen, melyen nem lesz hiány az öblösen ropogó német V8-asokból, valamint a fütyülő turbóikról elhíresült japán vasakból! A pálya hossza összesen 1.4 km, melynek tempós technikás kanyarjainak összefűzése még a legjobbak számára is kellő kihívást tartogat majd, így az adrenalin, a sebesség, és a füst garantált lesz az eseményen! A verseny díjazása kiemeltnek mondható, hiszen az első 5000 Eurós, a második 3000, míg a harmadik helyezett 2000 Eurós pénzdíjban részesül.

 

Az idei Hungarian Touge Drift verseny azért is különleges, mert a negyedik legnagyobb töltőállomás hálózatot üzemeltető cég, a LUKOIL együttműködése emeli a rendezvény színvonalát. A jegyek elővételi értékesítését is ők végzik.

Akik nem érnék be a táj szemet gyönyörködtető szépségével, azok figyelemmel kísérhetik majd augusztus 4-én 17 h-kor kezdődő „CAPRICE Diamonds & Cars” szépségversenyt. A szépségverseny idén első alkalommal kerül megrendezésre, melynek fő támogatója Európa legnagyobb gyémánt központja, a Budapest Szívében található CAPRICE – Dorottya Diamond Palace. A támogató a szépségverseny és a drift verseny győzteseinek kiváló minőségű egyedi tervezésű gyémánt ékszereket ajánlott fel.

A szépségversenyen az újonc lányok mellett az autóversenyek és tuning show-k világából már ismert hostessek is jelen lesznek, köztük több szépségkirálynő, egyikük Németországban, a Tuning World Bodensee-n is képviselte hazánkat. A tizennyolc lány fotója megtekinthető a Facebookon, a verseny oldalán és szavazni is lehet rájuk a közönségdíjért. A versenyen egy korábbi szépségkirálynő, Dudik Szonja által tervezett elegáns nyári ruhákban és bikiniben mutatkoznak be a lányok a zsűri és a közönség előtt.

Találkozunk augusztus 4-én és 5-én Bélapátfalván, a Bélkő hegyen!