Sport


Újra itt a Budapest Urban Games

Szeptember elsején  Budapest, Európa 2019. évi Sportfővárosának utcái és terei ismét megtelnek sportolókkal, kezdetét veszi a harmadik Budapest Urban Games (BUG).

A különleges "utcalimpiát" a Fővárosi Önkormányzat támogatása mellett sport- és városi szervezetek hívták életre, hogy így segítsék a város sportjellegű hasznosítását és aktivizálják a helyi sportközösségeket.

Idén olyan extrém és a legszélesebb közösséget megmozgató sportágakban vetélkedhetnek a résztvevők, mint a 4 / 8 kilométeres futás a Citadellán, melyre több, mint ezer embert várnak a szervezők. 

2018-ban is „megnyitják” a Dunát a sportolni vágyók előtt, szeptember elsején a Szabadság hídnál próbálhatják ki a versenyzők, milyen érzés a folyót a belvárosban átúszni.

A BUG egyik központja a VII. kerületi Klauzál tér lesz, ahol két ízig-vérig városi sportág, a grundfoci és a streetball közösségei versenghetnek egymással. A foci mérkőzéseket a korábban már bevált grundon tartják, míg a BUG első streetball meccsei az utcán dőlnek el.

 

Újdonság, hogy idén – egy-egy sportághoz kapcsolódóan – több ismert arccal talákozhatnak a sportolni vágyók, az „utcalimpia“ iránt érdeklődők.

 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a főváros humán főpolgármester-helyettese mindig is fontosnak érezte, hogy támogassa az alulról jövő kezdeményezéseket, ezért arcával is, valamint idén először sportolóként is segíti az utcalimpia népszerűsítését.

 

-Hiszünk abban, hogy az erős sportközösségek szerepe pótolhatatlan az értékek megteremtésében, megőrzésében. Ezekből a közösségekből nőnek ki az ország példaképei is. Budapest mint sportos város minden tekintetben alkalmas a sportolásra. Remélem minél több budapestit sikerül majd bevonni ebbe a különleges kezdeményezésbe. A BUG egy látványos és izgalmas program, de fontos, hogy a városi sport ne csak egy napra legyen az életünk része, hanem egész évben, folyamatosan. 2019-ben Európa Sportfővárosaként is ezen célokért dolgozunk  - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

- A sport mindig is az életem fontos, meghatározó része volt. Talán a napi rohanásban észre sem vesszük, hogy milyen nagyszerű, sportolásra alkalmas helyei, zugai vannak városunknak. A BUG megmutatja, hogy Budapest ebből a szempontból is különleges adottságú város - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki a futószámot választotta, a Citadellán futja le az öt kilométeres távot.

- Készülök a versenyre, igyekszem minél többször futni az előttünk álló egy hónapban. Itt azonban fokozottan érvényes, hogy nem az eredmény, hanem a részvétel a legfontosabb. A sportolás közösséget alkot. Ezen elv alapján állt össze a mi kis csapatunk is: van köztünk művész, sportoló, üzletasszony, politikus és televíziós személyiség is, de a sport szeretete összeköt bennünket - mondta a főpolgármester-helyettes. A női csapat minden tagja választ magának egy számára kedveset a grundfoci, a streetball, az úszás, valamint a futás közül.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Bujdosó Bianka,

A színes női csapatot erősíti még egy vérbeli profi sportoló, Földházi Zsófia világ- és Európa-bajnok öttusázó, Bujdosó Bianka, az ACG reklámügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója, Koltay Anna műsorvezető és Trokán Nóra színésznő.

Kiss Gergely olimpiai és világbajnok vízilabdázó, a BUG egyik támogatója és nemzetközi arca számára "házhoz" jönnek a sportesemények. 

-A Klauzál tér és környéke fontos szerepet játszik az életemben, mert itt nőttem fel. Bármilyen sportoló életében a közösségnek legalább olyan fontos szerepe van, mint a tehetségnek, vagy a kitartásnak, ezért fontos a BUG kezdeményezés, mert a közösségi életet és élményeket támogatni kell - mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

 

A Budapest Urban Games sporteseményeire 2018. augusztus 1-től lehet jelentkezni.

 

További információk:

http://budapesturbangames.hu/

https://www.facebook.com/bpurbangames/

https://www.facebook.com/events/1684349051614018/Macintosh HD:Users:danieljani:Dropbox:BUG3:word sablon:Untitled-2.jpg