Hírek HU


Vissza fognak jönni az emberek Magyarországra Nyugatról

„Van egy nagy tartalékunk, ami nem Keleten, hanem Nyugaton van” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Győrben, amikor a munkaerőhiányról kérdezték. 

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy nem bátorítaná arra a győrieket, hogy Magyarország más területeiről csábítsák át a munkaerőt: úgy látja ugyanis, hogy olyan jól alakulnak foglalkoztatottsági adatok, hogy év végére 4 százalék alatt lesz a munkanélküliség. Ez lényegében teljes foglalkoztatottság, így Nyíregyházán is vélhetően ugyanúgy munkaerőhiány lesz, mint Győrben, illetve ugyanúgy Miskolcon, mint Szombathelyen. A gyorsforgalmi utak fejlesztésével Békéscsaba is bekapcsolódik, ebből a szempontból ott vannak az utolsó tartalékok.

A mohácsi vágóhíd felavatására utalva Orbán azt mondta: ott már annyit kellett fizetni a henteseknek, hogy hazajöjjenek Németországból. „Haza fognak jönni – látom annak esélyét – Nyugat-Európából” – fogalmazott. Az, hogy közben versenyképesek is maradjanak a cégek, nagyon nagy intellektuális feladat a vezetők számára, és nem lehet országos programmal véghez vinni, csak a vállalatok szintjén.

Forrás: MN

Fotó: Molnár Ádám, népszava