Gasztro


A legjobbak között az Egri Bikavér

Nemrégiben, egy napsütéses, nyári napon a St.Andrea Szőlőbirtok részéről megtartották azt a sajtóeseményt, amelyet talán a legizgatottabban vártak eddigi pályafutásuk során.

 

Mert őket  is meglepte az elismerés, amellyel az egri borvidék felkerült a borvilág térképére: a Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017 boruk a világ 50 legjobbja között szerepel 97 ponttal.

 

Dr. Lőrincz György és ifj. Lőrincz György

A versenyt idén már 18. alkalommal rendezték meg, több mint 18 ezer tétel (ez rekord a verseny eddigi történetében) érkezett mintegy 56 országból. Több mint két hétig zajlott a vakkóstolás a világ legnevesebb borszakértői által.

 

A sajtótájékoztatót a budapesti St. Andrea Restaurantban tartották.  A borok mellé friss pogácsával, sonkával, sajttal várták a vendégeket Lizsicsár Miklós étteremvezető és Holló Klára társtulajdonos.

A meghívottak éppolyan izgalommal készültek erre a találkozásra, mint a házigazdák. Egyrészt együtt örültek a magyar bor sikerének, másrészt ilyen bort megkóstolni megtiszteltetés, ünnep.

 

Dr. Lőrincz György ezt mondta:

„Még mindig hihetetlen számunkra az egész és újra-újra átjárnak bennünket az érzelmek, akármikor belegondolunk vagy mesélünk erről az elképesztő csodáról.”

„Gyermeki izgatottsággal álltunk ki a pulpitusra és büszkén, meghatódva kezdtünk el őszintén mesélni arról, hogy mit is érzünk most.”

 

Fontos volt a Márai Sándor Boros könyvéből Lőrincz György által felolvasott részlet, méghozzá a Bikavér szózatából. Ugyanis csodásan jellemezte a termőhelyet és a bort.

„Ez egyfajta óda a bikavérhez, az egri borvidékhez. Úgy éreztük ezzel tudjuk igazán kifejezni azt a felfokozott érzelmi állapotot, ami bennünk zajlik. Márai 40-es években írt művében a leírtak beigazolódtak és most már a világ ítészei is egy lapon említik a toszkán és burgundi régiókkal az egri vidéket. Ez egy igazi áldás.” – tette hozzá.

Íme, a részlet:

“Ezt a dombot megjelölte az Isten, mint a toscanai völgyet, ahol a chianti terem, mint Burgundia lankáit, mint a tokaji hegyoldalt.

Van a világnak néhány ilyen pontja, ahol, titokzatos szándékkal és eszközökkel, valami sajátos és egyéni készül. Ennek az egri dombnak lelke van, mint a burgundiai lankáknak; s álltam a dombtetőn, és hallgattam e csendes lélegzetvételt, e megjelölt és választott táj lélegzetvételét. Az idő fölött él ez a táj és a történelem fölött, még a török tanyázott itt, s a dombokban százötven éven át elkeveredett a bikavér az embervérrel. Sok vér folyt ezen a tájon. De a föld, a domb őrzi titkát, ezt a nemes és sűrű mámort, a bikavért. Vannak nemes tájak; az egri is ilyen, a toscanai, a burgundiai és Verona vidéki is. A föld tele van itt azzal a különös erővel és erjedéssel, az örök mámor és feledés itala készül itt, vész és viszály fölött, múló idő és múló emberek fölött; ez az engesztelő és békítő, ez a lelkesítő és nyugtató csepp, a bikavér.”

 

Ezután a  három bort kóstoltak meg a jelenlévők: az Örökké Egri Csillag Superior 2020at és a Hangács-dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017-et. Utóbbi szintén elismerést kapott a Decanter World Wine Awardson, 93 pontot és egy ezüstérmet szerezve.

 

Majd jött az igazi nagy bor, a St. Andrea Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017.

A megkóstolt borok illata, színe már jelezte, nem mindennapi ízüket. Az Egri Borvidék látványában is elvarázsol, hát még a finom nedűk!

 

Lizsicsár Miklós étteremvezető és Kollár Endre séf

A mindhárom fajtához Kollár Endre séf kiváló ételpárosításokat, finom falatokat készített, amelyek a borok karakterét még jobban kiemelték.

Az Örökkéhez egy pisztráng, zöldalma, édeskömény és bodza variációt tálalt. Maga a bor Illatban gazdag: virágos és citrusos jegyek fehérhúsú őszibarack és grapefruit érzéssel.

Hangácshoz St.Jakab kagyló, ponzu és cseresznye egysége dukált, tovább hangsúlyozva a bor elegáns, kifinomult, fekete bogyós, gyümölcsös aromáját, a felsejlő fenyőgyanta, chili, csokoládé ízekkel.

Végül a Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér került kóstolásra, ami méltán kapta a nemzetközi elismerést. Ehhez kacsa készült udon tésztában, áfonyával és feketeszederrel körítve. A bor testességéhez, gyümölcsösségéhez, mint a cseresznye, meggy, fekete ribizli, a legtökéletesebb párosítás volt.

 

Lőrincz György:

 

„Eközben elmeséltük, hogyan is jutott tudomásunkra, hogy a St. Andrea Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017 Best in Show díjat kapott és a világ 50 legjobb bora közé került… Tudni kell rólunk, hogy már évek óta nem versenyeztetjük a borainkat.  Ezt a nevezést a partnerünk (Best of Hungary) küldte be, ők foglalkoznak a hazai borokkal Angliában. A partneri viszonyra való tekintettel kivételt tettünk, küldtünk nekik mintát és befizettük a nevezési díjat. Utána pedig jól megfeledkeztünk az egészről… Aztán kedves barátunk, Csutorás Ferenc telefonált egyik reggel, hogy a Decanter World Wine Awardson két borunk is nyert, sőt az egyik elhozta a Best in Show érdemet 97 ponttal. Szóhoz sem jutottunk. Azután már újságírók, barátok telefonáltak, gratuláltak, mi pedig szép lassan realizáltuk mekkora dolog is történt ezzel az egri borvidék és a pincészetünk életében egyaránt.”

 

„Ez a díj minden egri borász sikere és ebben megerősített az is, hogy az Egri Borműhely tagjai egymás után gratuláltak nekünk és együtt örültek velünk. Ezen felül több, neves egri borász is ezüst és bronz elismerést kapott ezen a versenyen, ami szintén hatalmas teljesítmény a borvidéknek és szívből örülünk annak, hogy a régió borait külföldi szakemberek is nagyra tartják.

Az egri borok sorsa, a borvidék maga szívügyünk. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy egy magazin is készüljön a régió zászlóshajójáról, a bikavérről. Az első Bikavér magazinban büszkén mutatjuk be borvidékünk leghíresebb borának történetét, jellegzetességeit: mindent, amit a bikavérről tudni kell. A magazinban híres borászok mesélnek a borról és elismert nemzetközi borakadémikusok, – mint Dr. Mészáros Gabriella és Fiáth Attila – szakértői szemmel elemzik az egri borvidéket és a bikavért egyaránt. A címlapon az új egri marketing arculat látható, amely Ipacs Géza, grafikus érdeme, aki az ősi tradíciókat a modern elemekkel vegyítve egy olyan szimbolikus jelképet alkotott, melyben a szárnyas bika az Úr mindenható mennyei hatalmát és irgalmasságát jelezve a bikavér történetének egész útját végigkíséri.

Bortermelés, gasztronómia, irodalom, képzőművészet… Úgy véljük az egri bikavér egy mindent összekötő kapocs az egri borvidéken, mely valamilyen formában mindenkit inspirál és alkotásra ösztönöz.

 

A szőlőbirtokunk jövőre lesz 20 éves, így ez a díj egy igazi visszajelzés volt arról, hogy jó úton haladunk, melyben a családi összetartozás, a sok munka és a hit segíti lépteinket. A jubileumi évforduló alkalmából több dologgal is készülünk majd a jövőben. Elsőként egy Jubileumi borcsomagot készítettünk, melybe két, különleges borunk került, a St. Andrea Agapé Nagy-Eged-hegy dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017 és  a St. Andrea Mária Nagy-Eged-hegy dűlő Egri cuvée Grand Superior 2018. A borok címkéje teljesen új, egyedi tervezésű, kifejezetten az évfordulóra készültek.

Jövőre szeretnénk – a hagyományainkat követve – egy 20 éves évfordulós magazint összeállítani, mely szőlőbirtokunk egyfajta eszenciája lenne. Egy olyan kiadvány, amelyben számot vetünk az elmúlt évek történéseiről, mindenről, ami a St. Andrea Szőlőbirtok, mindenről, ami mi vagyunk.”- fejezte be a boldog borász.

 

A Csapat

Azt tudni kell a St.Andrea Szőlőbirtokról, hogy igazi családi vállalkozás, követendő példája az összefogásnak, a szakértelemnek és a szorgalomnak.

 

Fotók: Busák Attila