Gasztro


Fagylalt verseny  2020 nyarán

A nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2020-ban, rendhagyó módon rendezte meg.

 

A verseny célja a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén nem volt megrendezhető. Ezért , régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni  – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amelyen tanműhelyben kellett, helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Az Év Fagylaltja versenyre, idén, a kézműves kategóriában, 43 fagylalt nevezett. Mellettük a fagylalt alapanyag-gyártók, forgalmazók kategóriájában, 19 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

 

A kézműves kategória döntőjébe 13 fagylalt került, amelyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Ebben a kategóriában, olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami k természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

 

A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

 

Cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye:

 

- Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Passió-karamell – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred

- Ezüstérem: Törökmézes vanília – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred

- Bronzérem: Modena Kincse – Koncz Andrea, Sissi Kézműves Fagyizó – Gödöllő

- Bronzérem: Zöldcitrom egy csipetnyi mentával – Somogyi Renáta, Bringatanya Fagyizó, Somogyi Fagylaltműhely, Gyenesdiás

 

Alapanyaggyártók, forgalmazók versenye:

- Aranyérem: Ropogós pisztácia sorbet - Gácsi Zoltán (Goodwill Kft. – Nagytarcsa)

- Ezüstérem: Yuzu-mangó-karamell – Kálmán Regina (m-Gel Hungary Kft. – Budapest)

- Bronzérem: Cseresznyés brownie – Magyar Zoltán (König-Units Kft. – Üllő)

 

Az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Passió-karamell – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred

 

Már a fagylalatok nevei is figyelem felkeltőek.  Ízekben pedig igazán csodásak: bekerült a tonka bab, a balzsamecet, a törökméz és a passio gyümölcs, meg a yuzu. Ahhoz, hogy folyamatosan mindet megkóstolhassuk, még van időnk, tart a nyár.

 

Fotókredit: Magyar Cukrászok Országos Ipartestülete