Építsek-e bűntudat halmokat?

Világ életemben utáltam a nálam idősebb, tapasztaltabb és gyermekkel rendelkező ismerősök klisé-szerű beszólásait, mint "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" vagy "majd megtudod.." vagy az "egy gyerek nem gyerek". Sajnos mindegyik igaz!

Sosem tartottam magam ősanyának. Még a “tipikus” magyar anya megnevezés is távol áll tőlem: nem maradtam otthon 3 gyerekkel 3 évet/pulya, azaz 9 évet...durva lett volna. Nem különösen kedvelem az “otthagyta a reggelit a gyerek a tányérján, hát megeszem, hogy ne vesszen kárba” cselekedeteket sem. Nem hordoztam egyik gyerekemet sem hordozókendővel (pedig állítólag szuper) és nem jártam ringatókra, babaúszásokra sem. És amitől a hátamon feláll a szőr: a többes szám első személy! Betegek vagyunk, hapciztunk, bepisiltünk, bölcsisek lettünk….sorolhatnám. NOS, én kérek elnézést, de ÉN nem vagyok beteg, ÉN nem hapciztam, ÉN nem pisiltem be és ÉN tökre nem vagyok bölcsis (bár lennék). 

Sokat tűnődtem rajta, hogy ettől vajon rosszabb anya vagyok mint mások? Tényleg attól jó anya egy anya ma Magyarországon, ha ezeket a kliséket beilleszti az életébe és egy idő után (láthatatlanul) a személyisége részévé válik? Vagy ami rosszabb, eltűnik a személyisége? 

Tegnap a szomszédom próbálta kikérni “tapasztalt anya” barátnője (azaz az én) véleményemet, hogy mit szoktam olvasni esténként a gyerekeknek, mert ő olyan bajban van manapság, hogy mit olvasson kislányának. Vészesen pörgettem le magam előtt az elmúlt napokat: milyen nap van ma, milyen hét, milyen hónap és valóban mit is olvastam nekik? Hát nem tudom. Valószínű semmit. És megint belém égett a bűntudat: tuti rossz anya vagyok. Nem olvasok a gyerekeimnek. Buták lesznek, műveletlenek, nem lesznek up-to-date-ek, hogy min vitatkozik Anna és Peti az Anna-Peti-Gergő zöld kötetének 65. oldalán...francba. Valószínűleg olvashattam volna. Valószínűleg játszhattam is volna velük. Vagy vihettem volna őket úszásra, lovagolni, RSG-re, falat mászni, szolfézsra, akármilyen különórára ésatöbbi. “Valami értelmes programra”, ahogy manapság sok szülő vélekedik erről. De nem tettem, mert ama old-school módon a kertben “játszattam a gyerekeimet”, akik nem mellesleg ezt még élvezték is, későn mentünk be és egyből fürdés/alvás. És még egy dolog miatt nem tettem, ez valószínűleg kevésbé tudatos mint az előbbi: mert ÉN is létezem és nekem is csak az a kb. 3 óra “szabadidőm” van a napi 8 óra munka után, amit pontosan nem magamra fordítok lefekvés előtt, hanem az otthoni teendőkre. Meg kellene ezért kövezni, mint a Brian életében egy szabadtéri program keretében? Vagy így van ez rendjén és el kell fogadnom, hogy a mókuskerék jól végzi a dolgát?

Biztosan ebben a témában sincs csak fekete és fehér, mint annyi minden másban sem. Egy biztos azonban, hogy nem akarok bűntudat halmokat építeni a lakásban. Jó lenne az valakinek? Valószínűleg nem. Ennek ellenére azt hiszem holnap este olvasok nekik valamit...