Maradjunk annyiban - Homeless show a Centrál színházban
Öt napot töltött hajléktalannak öltözve, pénz, mobiltelefon nélkül, végigélve, hogy milyen nehéz a legelemibb szükségleteket, mint fürdés, wécézés elvégezni. A darab Jutka gyermekkorától kezdve meséli el, hogy miként került testvéreivel együtt intézetbe, hogyan kutatta fel az apját, akit 14 évesen egyszer, amikor meglátogatott, megerőszakolta. Gimnazistaként, tizenhét évesen szerelmes lett, férjhez ment. Dolgozott, közben ötször teherbe esett, ám nem tudta egy bizonyos súly után kihordani a magzatokat, s ötször szülte meg halott gyermekeit. A férje folyamatosan verte. 17 év házasság után elege lett ebből. Albérletbe költözött, ám, amikor a munkája megszűnt utcára került. Küzdelmes életét látjuk a darabban. Jutka nem adja fel. Soha nem kéregetett. Kukázott, majd a szemétben talált, kidobott, ám még használható dolgokat piacon árulta. Élettársával, immár több, mint másfél évtizede egy üres telken lévő kunyhóban él, cserébe rendben tartják a területet. Számtalanszor kirabolták közben. Mára sikerült takarítónői munkát találnia, s abból élnie.
Szalay Kriszta meghívta előadására Jutkát és azt a cigányfiút, aki sokáig műtősként dolgozott, s hajléktalanként segített az utcán Krisztának. A művésznő igyekszik a nézőket is bevonni, kikérve a véleményüket. Minden előadás bevételéből felajánlanak a hajléktalanoknak. Most Jutka fogsorára gyűjtenek. Talán, ha rendben lesznek a fogai, jobb munkát talál majd. Jutka ma már több alapítványban dolgozik, amelyek a hajléktalanok életének jobbá, értelmesebbé tételét tűzte ki célul. Hogy ne adják fel, hogy van kiút.
Megrendítő látni a másik oldal életét közelről, hiszen sokszor fejünket elfordítva megyünk el az utcán piszkosan élő hajléktalanok mellett. Könnyű odakerülni, de milyen küzdelem kell ahhoz, hogy értelmesen tovább tudjon élni az ember. Jutka igazán bizonyított. S mi Szalay Kriszta fantasztikus alakításának köszönhetően talán holnap más szemmel nézünk a hajléktalanokra, esetleg néhány barátságos szót is szólunk hozzájuk.
Szöveg: B.Mezei Éva
