A magyar szabadságharc nem magyar harcosai
Bár 1848-ban számos forradalom tört ki Európa-szerte, a magyarok tudták a legtovább folytatni a küzdelmet. Hiába bukott el végül a szabadságharc, a magyarok sokat köszönhettek a nem magyar származású hadvezéreknek és politikusoknak.
Az 1848-49-es magyar szabadságharc történelmünk egyik legfontosabb eseménye. Elkerülhetetlen beszélnünk róla, hiszen a forradalom volt a végpontja annak a társadalmi és gazdasági feszültségnek, mely Ausztria és Magyarország között feszült, mondhatni, hogy már az 1526-os mohácsi vésztől.
Azt azonban kevesen tudják, hogy az 1848-as események sokkal sikeresebben is záródhattak volna a magyarok számára, ha idejében sikerül megegyezni az országban élő számos etnikummal. A lehető legnagyobb hiba volt figyelmen kívül hagyni a kisebbséget alkotó népcsoportokat, főleg, hogy néhány képviselőjük igen fontos szerepet játszott a szabadságharc eseményeiben.
Dembinski Henry 1791-1864
A lengyel katona a krakkói vajdaságban született. Miután a bécsi hadiakadémián tanult a gyakorlatban is kipróbálhatta tudását.
A Varsói Nagyhercegség századosaként harcolt Napóleon ellen 1812-ben, amikor a francia császár oroszországi hadjárata alkalmával keresztülvonult Lengyelországon, hatalmas pusztításokat okozva. Az 1830-31-es lengyel felkeléskor, szintén hősiesen harcolt a népét elnyomó Oroszország ellen. A háborúban sajnos az orosz hadsereg győzedelmeskedett, ezért Dembinskinek Párizsba kellett menekülnie.
1848-ban, Franciaországban ismerkedett meg Teleki Lászlóval. A magyar diplomata hamar Kossuth figyelmébe ajánlotta a férfit, aki 1849 januárjában altábornagyként szolgálta a magyar szabadságharc ügyét. A „munkanélküli” katona szívesen vállalkozott arra, hogy magyar hadszíntéren is bizonyítsa rátermettségét. Dembinski, hogy elkerülje az osztrák katonák gyanakvását, francia cukorgyárosnak álcázva utazott hazánkba.
A tavaszi hadjáratban vesztes csatákat vívott, ezért Kossuth leváltotta őt. Katonai tisztségét ezután Görgey Arthur töltötte be, aki sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett a katonák körében.
Görgey és Kossuth politikai és személyi ellentétei miatt utóbbi elbocsájtotta a katonai vezetőt, és ismét Dembiskit helyezte pozícióba, aki 1849 augusztusában súlyos vereséget szenvedett Temesvárnál. Dembinski ekkor már tudta, hogy a szabadságharc végleg elbukott. Nem hezitált sokat, Törökországba menekült, hogy onnan visszatérhessen Franciaországban.
Élete hátralévő részét ott töltötte, Párizsban halt meg.
Bem József 1794-1850
Józef Zachariasz Bem, vagy ahogy a magyar történelemkönyvekből ismerjük Bem apó, a lengyelországi Tarnówban született. A nemesi származású fiú a krakkói tüzériskolában tanult. A hadi tudományok mellett műszaki- és természettudományi ismereteket is szerzett.
Ahogy Dembinski, ő is részt vett Lengyelország megvédésében Napóleon 1812-es keleti hadjáratakor. 1822-ben börtönbe került, amiért részt vett a Lukasinski-összeesküvésben, melynek célja az volt, hogy a Habsburgok és Oroszország között elosztott Lengyelországot újra egyesítsék. Nemsokára szabadon engedték, és 1830-ban ismét a lengyel felkelők oldalán harcolt az oroszok ellen. Sikeres csatái miatt dandártábornoknak nevezték ki.
Hiába a győztes összeütközések, az 1830-as felkelés is elbukott, így Bemnek (ahogyan Dembinskinek is,) menekülnie kellett. A férfi számos nyugat-európai városban megfordult, még egy csirketelepen is dolgozott. 1848 októberében az osztrákok ellen fellázadt Bécsben harcolt. Miután a város alulmaradt a Habsburg katonákkal szemben, Bem 1848 novemberében már a magyar hadseregben szolgált.
Bár minden szabadságért vívott harcban szívesen részt vállalt, fő célja továbbra is Lengyelország orosz és Habsburg befolyás alóli felszabadítása volt. A Magyarországon lévő lengyel emigránsokkal nem tudott szót érteni, sőt honfitársai majdnem meggyilkolták őt. Mivel Kossuth tudta, hogy Bem rendkívüli tehetség, nem akarta elküldeni őt, ám tisztában volt vele, hogy jelenléte erős ellenszenvet vált ki a katonákból.
Kossuth hamar rájött a megoldásra: Bemet a periférián lévő erdélyi hadsereg parancsnokává nevezte ki. Három hónap leforgása alatt a lengyel férfinek sikerült kiűznie Erdélyből az osztrák csapatokat. A páratlan bravúrt mindössze 13.000 katonával sikerült elérnie.
A szabadságharc utolsó fázisában Kossuth az összevont seregek fővezérévé nevezte ki Bemet. Augusztusban komoly vereséget szenvedett Temesváron Haynautól. Egy kevésbé jelentős dévai győzelme után Bem Törökországba menekült, mivel már tisztán látta, a végső vereség már nincs messze.
Törökországi rejtekhelyén nem a Habsburg király, sokkal inkább az orosz cár akarta megbüntetni Bem Józsefet. Az orosz uralkodó tudta, hogy nagyon sok lengyel felkelő Törökországba menekült, és nem akarta őket büntetés nélkül hagyni. Bem egyedül úgy tudta elkerülni a kiadatását, hogy áttért az iszlám hitre és a török seregben szolgált tovább.
Élete utolsó éveiben sem tétlenkedett: szorgosan készült egy török-orosz háborúra. Minden erejével azon volt, hogy megdöntse a cári önkényuralmat.
