A hangok urai
Jövő pénteken, február 24-én végre mi is élvezhetjük a két kitűnő énekes előadását a Szent István Házban, Londonban. Ennek apropóján faggattuk a két énekest a karrierjükről, a jövőjükről, és természetesen londoni terveikről.
We: Csengeri Attilát szinte lehetetlen utolérni, annyi a programja. Ennyi minden hogy fér bele az életébe?
Cs. A.: Nehezen, az biztos. Tizenhat-tizenhét darabban játszom egyszerre hat-hét színházban. A nappalimban van egy hajósláda, abban vannak a szerepeim szövegkönyvei. Előadás előtt kiveszem az aznapit, és felkészülök. Minden napra jut egy fellépés, emellett még a saját cégemmel is foglalkozom nap, mint nap, és természetesen ott a családom is. Az olyan szabadidős tevékenységek, mint a sport, vagy az önmagáért való pihenés, elérhetetlen álomnak tűnnek a számomra.
We: A musical mellett egy alkusz cég üzletág-igazgatója. Hogyan jött ez az életébe, és miért ezt választotta?
Cs. A.: A második lányom, Alma születése után úgy éreztem muszáj találnom magamnak még egy megélhetési forrást. Bár már huszonöt éve játszottam, mégis úgy éreztem: életem végéig nem énekelhetek. Kétgyerekes apukaként gondolnom kellett a jövőre, a nyugdíjas éveimre. Egyszer már volt egy kényszerszünetem, amikor egy orrsövény-műtét miatt egy darabig nem szerepelhettem. Ekkor tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy milyen az, amikor az embernek hirtelen váltania kell, és más megélhetést találni. Akkor virágboltot nyitottunk a feleségemmel, később pedig két barátommal biztosítással kezdtünk foglalkozni.
We: Szereti?
Cs. A.: Igen, nagyon! Arra viszont nem számítottam, hogy mostanra ennyire tele lesz az életem! Akkor, amikor belekezdtem, mindössze két-háromszor léptem fel hetente, most pedig nyolc-kilencszer. A múlt évben összesen 237-szer álltam színpadon. Sosem mondtam le előadást, még akkor sem, ha lázas beteg voltam.
We: Mit csinált olyankor? Betegen a színpadra állt?
Cs.A.: Természetesen! Napközben próbáltam pihenni, kúrálni magam. Legutóbb például egy környei fellépésre nem a csapattal mentem kisbusszal, hanem a feleségem vitt el kocsival, így útközben is fekhettem, és legalább nem fertőztem meg a többieket. A fellépés előtt aztán bevettem egy Algopirint, a színpadon jött az adrenalin-löket, és ez a kettő addig meggyógyított, amíg az előadás tartott. Utána persze azonnal összezuhantam, és pihentem a következő előadásig, másnap délelőttig. A következő napon pedig felvettük azt a cédét, amit a londoni közönségünknek szántunk Gézával.
We: Külön lemezt is hoznak a londoni magyaroknak?
Cs. A.: Persze, egy igazi nagyágyút, tizenkét fantasztikus dallal. A Holnap hajnaligtól a Pofonofonon át a Délibábos Hortobágyig minden rajta lesz! Gézával több duettet is éneklünk majd, például a Halleluját, vagy a Godspellből a Boldogság-duettet.
We: Egyházi Géza épp fordítva van ezzel: harminc éves koráig egy másik szakmában, a vendéglátásban dolgozott, és tíz évvel ezelőtt, szinte véletlenül csöppent a színházi világba. Hogy’ is történt mindez?
E.G.: Vendéglátóipariban végeztem, és pincérként dolgoztam éveken keresztül. Aki ismert, azt tudta rólam, hogy állandóan hangokat adok ki magamból: dúdolgatok, fütyürészem munka közben. Amikor az Operaház mellett megnyílt a Belcanto étterem, aminek épp az volt a különlegessége, hogy még a pincérek is énekeltek benne, egy barátom felhívott, és azt mondta: megtaláltam a neked való helyet. Először nem vettem komolyan, de azután elszerződtem. Ott hamar felfigyeltek a hangomra, és szép lassan azon kaptam magam, hogy hétvégenként haknizni járok az ottani zenészekkel, és ha az aznap esti előadó lebetegedett, én ugrom be helyette. A sok unszolásnak engedve elkezdtem énektanárhoz járni, majd meghallgatásokra. Ám az igazi áttörést a Vámpírok Bálja hozta.
We: Sokan azonosítják Önt Krolock gróffal. Hogyan éli meg ezt?
E.G.: Egyrészt jó dolog, mert büszke vagyok rá, hogy része lehettem ennek a nagyon színvonalas darabnak. Nagy dicsőség ez nekem, jó érzés, ha ilyen kaliberű dologgal azonosítják az embert. Ugyanebben rejlik az árnyoldala is: sokáig azt hittem, hogy ennél nagyobb durranás, ennél nagyobb szerep az én életemben már nem fog jönni. Pedig jött, például Jean Valjean. Amúgy Krolocknak még egy dolgot köszönhetek: a válogatáson ismertem meg Attilát.
We: Régóta jó barátok?
E.G.: Attilával nem nehéz barátságban lenni, egy rendkívüli habitusú, hatalmas szívű ember. Szinte mindenki, aki közelebbről ismeri, úgy érzi: egy kicsit a barátja is. Én úgy gondolom, pár éve tarthatjuk egymást a barátunknak.
Cs. A.: Igen, ez egy több éves barátság. Szeretünk együtt dolgozni, és arra is volt példa már, hogy ugyanabban a darabban egymást váltottuk, együtt voltunk a Komáromi Színházban Baradlay Ödönök, vagy épp Faublais márkik a Bál a Savoyból.
E.G.: Úgy emlékszem, a Bál a Savoyból főpróbái alatt barátkoztunk igazán össze: akkor nem utaztunk haza, hanem ottmaradtunk Egerben, sőt egy szobában is aludtunk. A közös fellépéseinket pedig néhány éve kezdtük.
We: Mi a repertoár?
Cs. A.: Dalok, kisebb jelenetek lesznek, valamint Géza feltehetőleg el fog mesélni pár székely viccet, mert nagyon szereti őket, és minden bizonnyal bevonjuk az estbe a közönséget is. Szeretem, ha a publikum egy kicsit belelát a színészek munkájába, életébe, kipróbálja, milyen lehet nekik, akár úgy is, hogy feljön a színpadra. Az estjeinken mindig megszólítjuk a nagyérdeműt, és próbálunk közvetlen viszonyt kialakítani.
We: Volt már Londoni fellépése?
E. G.: Nem, sőt Londonban sem voltam még, nekem minden szempontból ez lesz az első!
Cs.A.:Tizenkét évvel ezelőtt Várkonyi Mátyással a Dorian Grey-t vittük ki egy kis londoni színházba, teljesen titokban. Turistaként mentünk ki, és nem szabadott elárulni, hogy játszani fogunk, mert ahhoz engedély kellett volna a színész-szakszervezettől - amit persze esélytelen volt megkapnunk - így nem is kértük meg. A darab egyik különlegessége, hogy az a Hal Fowler játszotta benne Lord Henryt, aki később Kim Wilde férje lett. Hat előadásunk volt három nap alatt, mindegyik nagy siker. A nézők azt hitték, mi is angolok vagyunk. Nagyon szép emlékként maradt meg bennem ez a pár nap, különösen azért, mert végig szikrázóan sütött a nap!
We: Megnézték már, hogy most milyen idejük lesz?
Cs.A.: Igen, sajnos esni fog. De sebaj, attól még tudunk várost nézni. Mindkettőnk családja velünk tart, úgyhogy biztosan jó buli lesz. Gézának is két lánya van, nekem is, nagyjából egyidősek.
E.G.: Először úgy terveztük, hogy ketten megyünk, és majd esténként elsörözgetünk, aztán Ati mondta, hogy ő mégis hozná az egyik lányát. Akkor én is felajánlottam a lányoknak, hogy az egyikük velem jöhet. Ám sajnos nem tudtak megegyezni, ki jöjjön, így mind a kettejüknek foglaltunk szállást. És akkor már a feleségemet se hagyjuk itthon egyedül! Persze Atinak se kellett kétszer megkérdeznie, hogy az egész család vele jön e.
We: Milyen programokat terveznek?
E. G.: A főbb látnivalókat természetesen megnézzük, de leginkább a város hangulatát szeretnénk megtapasztalni, megérezni. Vannak helyek, ahova mindenképp elmegyünk, például a Harry Potter múzeumba.
Cs.A.: Ami biztos, hogy Londonban sem leszünk meg musical nélkül, már meg is vettük a jegyeinket a Wicked-re!
Jegyek kaphatók: http://hungart.london/jegy/
Időpont: 2017. február 24., 19:30
A jegy elővételben, készpénzért megvásárolható a Szent István Házban is.
És jegyek nyerhetők a WE! magazin FB oldalán, szombat este indul a játék! Kattints ránk!
Herczku Nóra
