Régi-új álmok
A Whiplash óta méltán jegyzik a legjobbak között Damien Chazelle rendező és forgatókönyvíró nevét, aki ez alkalommal is nagyot alkotott. A Kaliforniai álom nem véletlenül kapott hét Golden Globe-jelölést, sokak szerint ez nemcsak az év, hanem az évtized egyik legjobb filmje.
Mitől olyan zseniális a film, hogy még a szigorú kritikusokat is lenyűgözi? Elsőre azt gondolhatnánk, talán nem is maga a film jó, hanem az a rengeteg előzmény, amelyet megidéz. A Kaliforniai álomban ugyanis megelevenedik Hollywood aranykora, az Ének az esőben, a Casablanca és sok más örök klasszikus.
Középpontjában azonban mégis a jelen áll, amely nem másolat vagy utánérzés, hanem egy rendkívül egyedi musical. Igaz, a történet régről ismert: két botladozó fiatalról szól, akik sziklaszilárdan követik az álmaikat. Táncos, énekes jeleneteik, bár cseppet sem olyan tökéletesek, mint az igazi nagyoké, ám épp úgy szerethetőek – ez teszi a filmet nagyon is mai alkotássá.
Mia (Emma Stone) gyerekkori álmait dédelgetve színésznő szeretne lenni, ennek érdekében castingról castingra jár, és várja, hogy végre felfedezze valaki. Sebastian (Ryan Gosling) dzsesszzongorista, az a vágya, hogy saját klubot nyisson, és felélessze a haldokló, ugyanakkor számára mindent jelentő dzsesszzenét.
Véletlenek sorozatán át vezet az útjuk egymáshoz, míg románcuk szárba szökken, és együtt kerülnek egyre közelebb vágyaikhoz. Ám amikor a várva-várt álmok végre beteljesülni látszanak, dönteniük kell: meg merik-e lépni azt, amire oly régóta vágytak. A középszerű hollywoodi filmek sokaságából az emeli ki a musicalt, hogy zenei és táncos betétjei lökésszerűen rántják ki a nézőt a helyéről és a romantikus filmek egysíkú világából; ez adja a történet igazi varázsát. A musical Chazelle korábbi alkotásához hasonlóan ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az álmokat nem adják ingyen, és hogy a szenvedély képes a rengeteg gyakorlást, kudarcot és elkeseredettséget feledtetni vagy legalábbis enyhíteni.
Kétségtelen, a film sikerre ítéltetett, annak ellenére, hogy a történet néhol tündérmesének tűnik. Mégis, hús-vér emberekről szól, épp olyanokról, mint mi, és botlásaik, álmaik is épp olyanok, mint a mieink. Van ugyan pár elrugaszkodott táncos-zenés jelenet, ezek mégsem lógnak ki a film bájos világából. Néha színházi előadáson érzi magát az ember, máskor meg nagyon is filmes elemeket lát, a kettő elegye mégis tökéletes.
A film felvet néhány alapvető kérdést: mi a szenvedély, mit ér meg feláldozni az álmainkért, mi az igazi boldogság. Mivel ezt egyszerű, természetes módon teszi, egyáltalán nem tűnik sem közhelyesnek, sem szájbarágósnak. Könnyed és laza, nem akar több lenni annál, ami: kellemes musical zseniális színészi játékkal, varázslatos zenékkel, egyedi életutakkal, szenvedéllyel és szerelemmel megfűszerezve.
Nagy szerepe van ebben a zeneszerzőnek, Justin Hurwitznak. Fülbemászó, különleges dallamait tökéletesen a szereplőkre szabta, olyan kort idéznek fel, amelyben mind szívesen élnénk egy kicsit.
Kevés filmre mondható el, hogy nyitó- és zárójelenete egyformán erős. Ez esetben azonban túlzás nélkül állítható, hogy mindkettő tökéletes, bizonyítva a mindössze 31 éves Damien Chazelle elképesztő tehetségét. Hamarosan kiderül, hány díjat hoz neki és alkotótársai számára a hét Golden Globe-jelölés. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a folytatást is: úgy tartják ugyanis, hogy aki a Golden Globe-on nyer, azt már csak egy lépés választja el Oscar-díjtól…
A Kaliforniai álom olyan bolond álmodozóknak szól, amilyenek mi mindnyájan vagyunk. Hollywoodi mese arról, hogy egyes álmok beteljesülnek, mások meg nem, vagy nem épp úgy, ahogy akartuk. De legfőképp arról: igazán az a fontos, hogy ne adjuk fel az álmodozást, hisz a határ a csillagos ég.
