Jane Austen – Lovemark
A szeretetmárkát három tulajdonság jellemzi: a titokzatosság, az érzékiség és a meghittség. A Jane Austen-kultuszt mind a három táplálja – bár a titokzatosság része az is, hogy a regények maguk inkább nyíltak, szenvedélyellenesek és olyan szociális viszonyokat ábrázolnak, ahol a meghitt percekért igencsak meg kell dolgozni. Ez a Jane Austen tényleg titokzatos figura!
Egy hölgytől A Hölgyig
Az egyik titok maga az elsöprő népszerűség. Az első regények még „egy hölgy tollából”, névtelenül jelentek meg, mára viszont fegyelmezett, többsoros körmondatai nemcsak a hölgyíró mintaképévé tették, de egyben az egyik legnevesebb és elismertebb íróvá a nyugati kultúrkörben. Hogyan vált a születése óta eltelt kerek 240 évben ennyire népszerűvé, miközben az olvasás egyre népszerűtlenebb? Miért rajongunk decens, többsoros mondataiért, amikor ma előírás szabályozza, hogy egy magyar tankönyv mondatainak hány százaléka lehet hosszabb 150 karakternél?
A titok nyitja, hogy Austent nemcsak a kritikusok szeretik, de az 1960-as évek filmfeldolgozásai nyomán integrálódott a populáris kultúrába is.
A filmektől a kritikákig, a kritikáktól az újabb feldolgozásokig, az Austen-regényvilág továbbírásáig sok lépésben jutottunk el a teljes világhírnévig. Addig a pontig, amikor filmjeiből újabb filmek készülnek – a Büszkeség és balítéletnek például már zombiváltozata is van. A pontig, amikor spekulációk látnak napvilágot arról, hogy regényeit nem ő, hanem a szerkesztője, egy híres kortársa, vagy egy hupikék törpike írta – az ilyesmi egyenesen Shakespeare mellé helyezi őt. És amikor a BBC nagy könyv szavazásán a Büszkeség és balítélet lett az „a könyv, ami nélkül a nemzet nem tudna élni”, megelőzve ezzel a Shakespeare-összest és a Bibliát. Sőt, a közvélemény nyomására azt is tervezik, hogy 2016-tól a 10 fontoson is Jane Austen lesz…
Ha még nem lehet plüss Jane Austen-figurákat kapni, és nincs legó Mansfield park, az csupán annak köszönhető, hogy a 10 év alatti korosztály mérsékelten érdeklődik a házassági témakör mégoly szofisztikált kifejtése iránt is. A Mr. Darcy-merchandisingra viszont Bridget Jones óta jócskán van kereslet.
Jane mint tabula rasa
A másik titok Jane Austen maga: kevés, saját korában is ismert, naplóíró-levelező figura van az irodalomban, akinek fontos ügyeiről ilyen kevés biztos dolgot tudunk. Például ami a plüss Jane-figurát illeti, megformálásakor komoly akadályokra kellene számítanunk. A szerző mintha csakis olyan kortársával tartott volna személyes kapcsolatot, aki előzetesen bizonyította, hogy megbízhatatlan szemtanú. Egyesek szerint ugyanis világos bőrű és szép arcú volt, míg más tiszta kreol vonásait, sötétbarnába hajló haját és mogyorószín szemét említi, a harmadik pedig arcszínét középárnyalatúnak mondja, haját pedig koromfeketének és hosszúnak. Egyetlen elfogadott képét halála után több mint 50 évvel hitelesítette egy kutató… Ez azonban egy árnykép, ehhez illő részletességgel.
Jelleméről is változatos vélemények maradtak ránk: egyesek szerint egyenes, kemény, szófukar piszkafa volt, aki már huszonéves korában úgy öltözött, mint a középkorúak, mások a legcsapongóbb férjvadász pillangónak tartják, akit valaha is láttak.
Igazi jellemét sosem fogjuk teljesen átlátni, mert halála után nővére, Cassandra szerető gonddal kigyomlálta naplójából és levelezéséből a kevésbé decens oldalakat. Arról, hogy mit tartott illőnek, és milyennek szerette volna láttatni húgát, sokat elárul, hogy arra kérte a családot, ne mondják el senkinek, hogy az Értelem és érzelem húga, Jane műve volt… Így maradt titok, vagy legalábbis találgatások tárgya Jane Austen egyetlen szerelmének neve és sorsa is. Ugyanakkor ez teszi lehetővé, hogy bármi, nekünk kedves vonást belevetítsünk.
Még halálának oka is titokzatos maradt. Lehet, hogy ez a tabula rasa már életében fekete lapként végezte: az egyik esélyes halálok, az Addison-kór, olyan mellékvese-működési zavar, amelynek egyik következménye a bőr feketére színeződése. Újabban azonban az arzénmérgezés lehetősége is felmerült.
Férfiak kedvence
Talányos az is, hogy bár mi a Jane Austen-maratonra inkább barátnőknek mint barátoknak készítjük be a vajas popcornt, száz éve olvasói között még többségében voltak a férfiak. Talán a számukra – a nemek korabeli társadalmi együttélési viszonyai miatt – egzotikus női agyvelő és az obskúrus házi élet élvezetesen megírt részletei iránt érdeklődtek…
A walesi herceg például minden kastélyában tartott egy példányt műveiből, Lord Tennyson „a maga kis szférájában Shakespeare-rel egyenértékű” figurának nevezte, Churchill pedig azt mondta, Jane és az antibiotikumok segítették megnyerni a háborút. Betegsége alatt ugyanis úgy relaxált, hogy felolvastatta regényeit – elbűvölte, mennyire nem izgatja a szereplőket sem a francia forradalom, sem a napóleoni háborúk, és általában, mennyire jelentéktelen a külvilág Austen világában, ahol a fő törekvés a természetes érzelmek kontrollálása.
A Büszkeség és balítélet egyik első megjelent illusztrációja 1833-ból. Elizabeth elmondja
Mr. Bennet-nek, hogy Mr. Darcy mennyit tett Lydiá-ért.
A szerelem és mi
S végül, az utolsó titok mi magunk vagyunk, az olvasók. Érthetetlen, hogy az Austen-regényeket miért tartjuk romantikus, női olvasmányoknak, hacsak nem egyszerűen azért, mert az érzelmeket mint témát zsuppoljuk bele a romantikus kategóriába, függetlenül a feldolgozástól.
Pedig a Jane Austen-regények ritkán építenek romantikus misztikára, titokzatosságra és érzékiségre, hacsak nem azért, hogy kinevessék vagy kárhoztassák. A klastrom titka hősnője például a világirodalom legkevésbé misztikus karakterei közé tartozik: ha ez a decens női Don Quijote titokba botlik, biztos, hogy az csak saját, romantikus rémregényeken nevelt fantáziája műve, és el is nyeri a büntetését. Nem mellesleg, ez a könyv az egyetlen bizonyíték arra, hogy Jane Austen egyáltalán tudta, hogy a romantika korában él…
A szerelem egy Austen-hősnő számára veszélyes áradat, amely korlátlanul is elboríthatja, és az érzékiség mélyvizébe sodorhatja; egy eszes, szerencsés lelkialkatú vagy megfelelően nevelt teremtés azonban gátak között tartja, és a házasság víztározójába vezeti. A Jane Austen-regények javarészt arról szólnak, hogyan kell az érzéki motivációt ésszel kezelni, és hogyan lehet tökéletesen illendő házasságot kötni. Akiknek ez nem sikerül, azok mind mellékszereplők, akik Londonban rejtőzve engednek bűnös vágyaiknak. És egyben ők azok, akik sokkal kevesebbet tévednek, és sokkal kisebb kanyarokkal érik el a céljukat, mint a civilizált főszereplők. Sajnálatos, hogy boldogságuk nélkülözi a távlatot, és az ágy mellett álló asztaluk – erszényükkel együtt – gyakran üres. De a másik oldal szereplői, a csupán ésszel házasodók sem járnak igazán jól: ízetlen, bensőségességet nélkülöző kapcsolatuk nem vonzó példa. A jól kordában tartott, de létező szenvedély szükséges a civilizáltnak tekinthető házassághoz.
És talán pontosan ez, a romantikamentes érzelemdömping, a tűzvész helyett kínált házi tűzhely a legfőbb vonzereje regényeinek.
Olyan szenvedélyeket részletez, amelyeket az ész is helyesel, egy olyan szabályrendszert látunk meghitt közelségben működni, amelyről mindenki tudja, hogy meg lehet kerülni, betartása mégis boldogságot és belső megelégedést nyújt.
Azt nyújtott vajon a szerzőnek is? Nem tudjuk, mint ahogy azt sem, szép volt-e vagy csúnya, szőke avagy barna, fehéren halt meg vagy feketén, vakon vagy látón. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy az árnyalatok írója volt egy olyan korban, amely mindent odaadott volna a drámai fordulatokért, még ha kissé kulisszahasogatóra sikerülnek is. Ha nem is akarjuk átélni, és világát ma utópisztikusnak látjuk, de nosztalgikus érzésekkel kóstolgatjuk, bármikor. Lovemark!
szerző: Dobolán Katalin
