Ki vagyok én? - Sajátos dialógus Csernus Imrével

Példakép lettem, Csernus Imre példaképe. Nem mintha büszke lehetnék rá. „Téged nézlek, és tudom, hogy milyen ne legyek. Olyan, mint te” – vigyorog szemtelenül az arcomba a Doki, legutóbbi londoni előadása előtt.

Dél-Londonban, a Clapham Junction közelében ücsörgünk egy félhomályos művész-öltözőben, és az interjú nem úgy megy, ahogy szeretném.

A kíméletlen őszinteség a nyerő

 „Ahogy a kisugárzásodat nézem, olyan vagy, mint a legtöbb pasi. Zárkózott, görcsös és nagyon alacsony az érzelmi intelligenciád” – kapom meg az ingyenes diagnózist. De mi is ennek az oka? Erre próbál rávezetni.

„Mi az, hogy felnőtt?” – szegezi nekem a kérdést, én pedig azon kapom magam, hogy mint egy ijedt kisdiák, válaszolni próbálok a tanár bácsinak. „Felelősséget vállalok a tetteimért, megválasztom, hogy mikor reagálok és mire...” – préselem ki magamból a szavakat.

„Az kevés!” – vág közbe a Doki. „Ezt egy döntésnek kell megelőznie. Arról, hogy az ember vállalja az érzéseit és a tulajdonságait és megtanul ezekről hangosan beszélni. Ez főképp a párkapcsolatokban fontos”.

Közben engem néz, vizsgál és elemez. Nem egy kellemes érzés, az biztos. Most kiderül, mennyit érek?

Előbb-utóbb lehull a lepel

A Doki azért jött sokadszorra Londonba, hogy a párkapcsolatokról beszéljen az itteni magyaroknak. Érdeklődő van is számos. Már az előadás előtt hosszan kígyózik a sor a viktoriánus kori Clapham Grand koncertterem előtt.

Főképp fiatalok jönnek, lányok barátnővel vagy párok. Úgy látszik, kell nekik a Doki tanácsa. Vagy csak szórakozni akarnak?

Csernus nem okoz csalódást, mert egyszerre adja elő magát stand-upos komikusként és párkapcsolati guruként. Szóval mi az, amit tegyünk, és mi az, amit ne, ha boldogok akarunk lenni a kapcsolatainkban?

A Doki számára visszatérő téma az őszinteség, a bátorság és a nyíltság. Őszintén beszéljünk az érzéseinkről, nyíltan és vegyük hozzá a bátorságot.

„Ha nem mondod ki és hallgatsz, akkor a másik is hallgat. A másik állít magáról valamit, de összekeveri a vágyakat és a realitást.” 

„Mindenki szeretné jól érezni magát a bőrében, de ezért nem tesz semmit.”

Hogy ne illúzió legyél, amit nem lehet megfogni, mert így előbb-utóbb a párod rádöbben, hogy csak szájhős vagy, és mehetsz a levesbe” – magyarázza nekem az öltözőben, kicsit unottan, afféle „minek ismétlem magam, ezek semmit nem tanulnak” hanghordozással.

 

Stand up és guru egyben

Kint a színpadon a Doki elemében van. A közönség issza a szavait, és jókat derül a poénjain. A stand-upos hagyományra építve kiszemel magának egy-két áldozatot, és kérdőre vonja őket. Egy házaspárnak arról kell vallania, hogy hogyan is veszekednek. Egy fiatal srácot a színpadra invitálva szed ízekre. Ő is lehetőséget kap a „Mi a felnőtt?” témakör kifejtésére.

Láthatóan nem tesz nagy benyomást a Dokira, aki kedvesen, mosolyogva alázza. A fiú próbál ellentmondani, de nem jut sokra. Kap egy könyvet, majd a Doki azzal bocsátja útra, hogy hideg volt a kézfogása, mint egy hulláé.

Saját házad táján...

De mennyi a színjáték mindabból, ami a színpadon történik?

„Én ott fönt, amikor kimegyek a színpadra, saját magammal nézek szembe, nem a közönséggel. Ha olyasmit csinálok, amiben nem hiszek, amit nem csinálok meg a saját életemben, akkor éppúgy hiteltelen leszek, és akkor az emberek megérzik, és nem jönnek el” – mondja.

Az a benyomásom támad, hogy a Doki saját magának is beszél. Olyan nem akar lenni, mint amilyen korábban volt. A bulvársajtó elégedetten csámcsogott az éles nyelvű pszichiáter egy év alatt zátonyra futott házasságáról.  

Pedig ő később saját hibáját felismerve, abból tanulva őszintén vallott erről a korszakról:

„Mennyire igaz, hogy a cipész nem veszi észre, amikor a saját cipője lyukas ... Nagyon nehéz volt megértenem és elfogadnom, hogy amíg rengeteg embernek használható alternatívákat ajánlok fel, a saját életemben képtelen voltam észrevenni egy nagyon fontos dolgot” – írta egyik könyvében.

Egy korábbi interjúban pedig elmesélte, hogy annyira szenvedélyes volt a kapcsolat, hogy exneje – aki aztán számára fájdalmas módon elhagyta – kést vágott belé. „Kölcsönösen váltottuk ki egymásból az agressziót” – mondta Krizsó Szilvia riportkönyvében.

Útilapu után

A Doki számára visszatérő téma az önáltatás és a hazudozás problémája – valószínűleg azért is, mert sokáig dolgozott drogosokkal, akiknél megtapasztalta, milyen kreatívan épül be életükbe a félrebeszélés.

Mint mondja, még abban is lehet önáltatás, hogy ha valaki külföldön próbál szerencsét.

„Annál, aki kimegy külföldre, nagyon fontos tudni, hogy hitből ment-e ki, vagy azért, hogy pénzt keressen. Ha azért, hogy pénzt keressen, az az anyagi létbiztonság keresése. Ez nem azt jelenti, hogy érzelmileg is stabil lenne. Ha az ember alacsony érzelmi intelligenciával bír, akkor a boldogságot hajhássza, de elérni soha nem fogja”.

Szóval, gondolkodjuk el, hogy miért is vagyunk itt, Angliában!

Az online társkereső oldalak és alkalmazások esetében is az a baj, hogy sok ember nem látja a valóságot – teszi hozzá Csernus.

 

Aki keres, az nem fog találni. Az talál, aki laza és egy adott helyzetet felismer, és akkor lép.

„Az emberek nem tudják azt, hogy a meg nem oldott félelmeik befolyásolják a kisugárzásukat, ezáltal a kommunikációjukat. Észre lehet venni, ha valaki nem hiteles, de a legtöbb ember nem rendelkezik ezzel a látásmóddal. És akkor kiválasztja magának a sokból önmaga tükörképét.”

Meló nélkül nincs egészséges lélek

És mi van azzal, aki rájön, hogy dolgoznia kell önmagán, hogy boldog lehessen? – próbálom értelmezni a Doki gondolatait. „Ki mondta, hogy kell?” – vág vissza. „Hol van leírva, hogy mindenki boldog lesz? Nem kell boldognak lennie, ismerje fel, hogy nem kell, hanem lehetősége van dolgozni önmagán.”

Ez pedig elvezet oda, hogy az idő múltával ráébred, hogy még mindig belső hiányosságai vannak, és megtanul segítséget kérni a lelkéért. Ez a segítség egy „külsős profitól jöhet” – mutat utat a Doki –, „mert meg lehet kérdezni barátokat, de ha nincs fejlett érzelmi intelligenciájuk, akkor nem fogják megmondani a frankót, hogy a mi a te felelősséged abban, ahol tartasz”.

Akkor ez most a reklám helye?

Csernus is többször mondta, hogy a „boldogtalan ember marketingfogásokkal manipulálható”...

„Rákényszerítek valakit, hogy megvegye a könyveimet? Rákényszerítek valakit, hogy beüljön az előadásokra?” – kérdez vissza. „Annak idején, amikor elkezdtem ilyen előadásokat tartani, akkor eljött 20-30 ember, most meg vannak több százan.”

Véget ér a show, a közönség jobbára mosolyogva távozik, miközben a Doki az épület mellett rágyújt egy cigire.

A Waterloo felé tartó vonatról leszállva észreveszek egy fiatal párt a közönségből. „Tetszett, jók a meglátásai” – mondják. A Doki azt kérte: ne ezen az estén balhézzanak össze egy hirtelen jött őszinteségi rohamban a párok. Ők nem is tűnnek feszültnek. Vagy nyitott kapukat dönget náluk a Doki, vagy csak szórakozni jöttek.

Szerző: Szvetnik Endre