Brexit: már semmi sem lesz a régi
„Magyar útleveled van? Úgy hallottam a tévében, hogy nektek két hét múlva haza kell menni! Amúgy fizeted az adót?” – szegezte a kérdést egy ismerősömnek az egyik ügyfele a Brexit-szavazást követő reggelen.
„Pedig ő mindig kedves ember volt” – csodálkozott a lány, aki azt mondta, egész nap sírhatnékja volt.
„A hangulat, amiért itt éltünk, amiért jó volt London, már nincs meg. Néha azon gondolkozunk, hogy elköltözünk” – mondta egy több mint tíz éve Londonban élő másik magyar barát – egy zenetanár –, akit angol barátnőjével együtt sokkolt a népszavazás eredménye.
Álltunk a pubban, néztük a focit, de a beszélgetés állandóan visszakanyarodott a politikához. Nem tudtuk felfogni, mi késztet embereket arra, hogy minden rációt félredobva, csak érzelemből szavazzanak. Úgy, hogy még nekik is rossz lehet.
A voksot követő órákban az utcákon, munkahelyeken mást sem lehetett hallani, hogy most akkor mi lesz. „Mehetünk Olaszországba nyaralni?” – írta sms-ben egy nő mellettem a buszon. Csúnya dolog, de elolvastam, mert kíváncsi voltam.
Tombolnak az érzelmek
A Facebook falamat megtöltötték a sokkolt, dühös és elkeseredett angol ismerősök posztjai. Van, aki EU-országban él, van, akinek magyar vagy más európai a férje vagy a felesége és két kultúrájú a gyereke. És volt egypár szemérmes, aki a sorok között utalt rá, hogy a kilépést választotta.
„Épp hogy megszavazta a Brexitet Anglia, és máris nagyobb a crumpet!” – posztolta ki boldogan a szivacsos kinézetű kicsi és vastag palacsinta képét egy lány.
A jeleket persze lehetett érzékelni. Aki néz tévét és benne a BBC politikai vitaműsorát, a Question Time-ot, ahol a közönség – az állampolgárok – szorongatják meg a politikusokat, tapasztalhatta azt a mélységes szakadékot, ami a britek – főként angolok – EU-ról és kelet-európaiakról alkotott képe és a mi valóságunk között van.
A voks előtti utolsó békebeli hétvégén Manchesterbe utaztam a Stone Roses koncertjére. Vegyes társaság voltunk: egy indiai brit, egy bangladesi, a böjtölő mamája és a k-európai migráns. Előttünk ment fehér furgonjában egy fehér angol haver. A voks csak rövid ideig került szóba, és a bangladesi származású ismerős azt mondta: ők a bentmaradásra szavaznak. A másik barát, inkább kilépne – adta értésemre –, de azért végighallgatta történelmi és politikai eszmefuttatásomat. Az volt a benyomásom, hogy nem igazán látja át, mi történik. Nem tartom gyűlölködőnek vagy rosszindulatúnak. Sok európaival dolgozik együtt és sok jó ismerőse van köztünk. Az angol srácról fel sem tételeztem, hogy ki akarna lépni. Állandóan a holland barátnőjét emlegette.
Esik a font, és azonkívül?
Az út mentén csak a Brexit-ért kampányoló feliratokat lehetett látni, traktorokra és kamionokra aggatva. Londonban a pénzváltóknál sorban álltak az emberek, készülve arra, hogy bedől a font. Így is lett – miközben a pénzvilág – hivatalosan – arra fogadott, hogy Nagy-Britannia marad az EU-ban.
Az, hogy mi lesz az országgal és mi lesz velünk, itt élő közép- és kelet-európaiakkal és másokkal, lapzártakor még nem volt világos.
Persze van hivatalos menetrend: a brit parlament is szavaz a „konzultatív jellegű” népszavazás eredményéről a miniszterelnök (még nem tudjuk ki követi a lemondott David Cameront) aktiválja a sokat emlegetett Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét és kérvényezi Nagy-Britannia kilépését az Unióból.
Ezt követik a legalább két évig tartó tárgyalások a „válásról”, amíg Nagy-Britannia hivatalosan EU-tag marad és jogilag nem változik semmi. Így mi továbbra is itt lehetünk uniós munkavállalókként és megmarad minden eddigi jogunk.
Békétlenség jön
Az elkövetkező hónapokban lassan kiderül, hogy mit akarnak majd a britek – erről először maguk között is meg kell egyezniük. Bezavarhat és további feszültséget szíthat, hogy az EU-párti táborból sokan még mindig nem békéltek meg a népszavazás eredményével. Ők második népszavazást akarnak, arra utalva, hogy a kilépők közül többen megbánták, hogy az elszakadásra szavaztak. Erősíti a véleményüket néhány elismert politikus, az EU-párti Michael Heseltine (aki majdnem Margaret Thatcher utódja lett) és Tony Blair is arra utalt, hogy még nincs minden lejátszva. Hozzájuk csatlakozott néhány képviselő és alkotmányjogász.
Visszatáncolnak?
Blair arra utalt: a britek most megláthatják, mivel is jár a kilépés, és a tárgyalásokig átgondolhatják a helyzetet. Amikor megkérdezték, hogy ezzel egy második népszavazásra utalt-e, azt mondta, minden lehetséges.
Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen szkeptikus és a szabadságára sokat adó országban beletörődjenek az emberek, hogy addig szavaztatják őket, amíg igent nem mondanak. Bár a voks utáni keddi napon már négymilliónál tartott a második népszavazást követelő parlamenti petíció aláíróinak száma, aláásta a kezdeményezés hitelét, hogy hackerek bevallották: 77 ezer hamis nevet tettek fel a listára.
Úgyhogy maradhat az eredeti terv: a britek kilépnek, de el kell dönteniük, milyen feltételek mellett. Az egyik fő kérdés: akar-e szabadon kereskedni az ország Európával? Ha igen, akkor annak ára van. Bent kell maradni az Európai Gazdasági Térségben (EEA), aminek feltétele a munkaerő szabad mozgásának elfogadása és befizetés az EU-költségvetésbe.
Ismerős? Ez van most is, de EU-n kívüli országként Nagy-Britannia már nem formálhatja az Unió politikáját. A bank és pénzügyi szektornak viszont jó lenne, ha nem kellene a „Kontinensre” költöznie, és jól jönne a brit államkasszának is.
Ez viszont nem az, amit a bevándorlók ellen feltüzelt sok Brexit-szavazó akar. Ha ezt kapják, akkor úgy érzik, hogy ezúttal saját elitjük és nem az „arctalan és nem választott brüsszeli bürokraták” árulták el őket.
Anglia az angoloknak
Őket a „Nagy-Britannia a briteknek” vagy inkább az „Anglia az angoloknak” vágy vezérelte. Sokukat az mozgatja, hogy szeretnék, ha szinte azonnal hazaküldenék az országból az itt élő külföldieket – köztük minket, akik fizetjük az adót, eltartjuk a nyugdíjasaikat, és másokkal együtt pörgetjük a gazdaságukat.
Az idegengyűlölők elég gyorsan úgy döntöttek, hogy most megnyílt a vadászidény és szabadon kifejezhetik érzelmeiket. A népszavazás csütörtöki napja és az azt követő vasárnap között 57%-kal megugrott a xenofób-indíttatású támadások aránya – közölte a brit rendőri vezetők szövetsége. „Ez nem véletlen, egyenes következménye az EU-voksnak” – mondta egy rendőrségi forrás a Guardiannek.
Cambridgeshire megye Huntington városában például pedáns rasszisták kétnyelvű lapokkal adták a helyi lengyelek tudtára, hogy mit is gondolnak róluk. „Kilépés az EU-ból/Elég volt a lengyel férgekből/élősködőkből!”
– állt a laminált papíron angolul és lengyelül. A fenyegető üzenetet iskolák közelében is osztották, és lengyel gyerekek is látták. Egy másik város iskolájában egy román lányt pécéztek ki a többiek, és fel is írták a WC falára: „Menj haza Romániába!”
Londonban rasszista falfirka csúfította el a hammersmith-i lengyel kultúrközpont falát. Sok angolt elborzasztott, amit látott és virágokat és mások nevében bocsánatot kérő leveleket küldtek. „Sokat adtok az országnak, szeretünk benneteket” – írta az egyik jóakaró.
Bristolban, amely néhány nagyváros mellett többségében maradáspárti voksokat adott le, egy bolt elé kitettek egy vödör virágot.
„Ha Nagy-Britanniában élő külföldi vagy, végy egy rózsát és emlékezz: Bristol 62%-ban a bentmaradásra szavazott!” – állt a vödörre ragasztott papíron. Az ilyen gesztusokat azonban kioltják a vidéken tapasztalható megnyilvánulások. „Győztünk, most pedig küldjük őket haza” – ilyen feliratú pólóval parádézott egy férfi a hírhedten nacionalista kelet-londoni kerületben, Romfordban.
Leedsben egy tetoválásoktól díszített angol fiatalmember egy lengyel bolt előtt értekezett a BBC-nek arról, hogy ő „hazafi” és a szavazás azt jelenti, hogy haza kell küldeni a külföldieket.
A riporter felhúzta a rövidujjú inge ujját, és láthatóvá vált a srác karjára varrt nagyméretű horogkereszt.
Elszabadultak az indulatok
És persze ne feledjük a munkáspárti képviselő, Jo Cox halálát, akit vélhetően egy szélsőjobbos érzelmű férfi lőtt le és késelt meg a népszavazás előtti héten. A gyanúsított „Halál az árulókra” néven mutatkozott be a bíróságon.
A hazaárulózás errefelé eddig nem volt divatos, de most már nem kell rajta meglepődni.
Sokakat annyira aggaszt, ami történik, hogy a Twitteren már egy speciális hashtag, a #PostRefRacism alatt lehet nyomon követni az incidenseket.
Vajon mit gondolhatnak erről a tetkós hazafi a háborút átélt nagyszülei – ha még élnek? Lehet, hogy megértők, mivel a statisztika azt mutatta, hogy a Brexit-szavazók nagy része a nyugdíjasok közül került ki. Azaz, azok közül, akiknek az ellátását vagy ápolóként, vagy nyugdíjjárulék-fizetőként kelet-európaiak is biztosítják.
Mindeközben a fiatalok elsöprő többsége az EU-tagság fenntartására voksolt. Ezt tette a skót, északír és londoni lakosok többsége is.
A népszavazás nyomán így láthatóvá vált a hatalmas társadalmi szakadék, amely megosztja a briteket.
Bármennyire is méltósággal teli volt David Cameron miniszterelnök beszéde az általa elveszített kampány után, nem lehet elsiklani felette, hogy ő szabadította ki a szellemet a palackból, amikor beleegyezett a népszavazásba.
Az idegenellenes támadások után Cameron várt egy pár napot, majd a voksot követő hétfőn keményen bírálta az atrocitások elkövetőit.
„Undorítónak” nevezte a történteket és azt mondta: az ilyen támadásokat „nem fogadja el az ország, azokat le kell állítani”.
A kormányfő parlamenti beszédében igyekezett megnyugatni a brit földön élő európai uniós állampolgárokat, hogy „belátható időn belül” nem változik meg a státusuk és jogaikat tiszteletben tartják.
Ezt ígérték a Brexit-kampányt vezető politikusok, köztük Boris Johnson is – a korteshadjárat során többször említették, hogy a már itt élő külföldieket nem fenyegeti a hazaküldés veszélye.
A még két évig fennmaradó EU-tagság idején ez így is lehet, de azon túl minden meg nem választott politikusok ígérgetése csupán.
Gazdasági szakértők ugyan azt mondják, hogy az országnak ígyis-úgyis szüksége lesz külföldi munkaerőre, de egyelőre még nem múlt el a politikai szlogenek ideje – annál is inkább, mert a Konzervatív pártnak döntenie kell David Cameron utódjáról, úgyhogy két hónapig újabb kampány lesz – ezúttal a tory párton belül.
Közben a brit egyetemek próbálják nyugatni az itt tanuló külföldi – köztük magyar – diákokat: a népszavazás eredménye nem fenyegeti őket.
Akit már felvettek, az eredeti feltételek mellett megkezdheti és befejezheti tanulmányait és élhet a diákhitel lehetőségével is – közölte az Egyetemekért Felelős Oktatási Államtitkár, Jo Johnson.
A diákhitelt folyósító Student Loans Company is megnyugtatta a diákokat, hogy azok az uniós hallgatók, akik már most tanulnak vagy ősszel kezdik meg tanulmányaikat, hozzájuthanak a finanszírozáshoz.
Az egyetemeket azonban mások mellett lesújtotta a szavazás eredménye. A elitegyetemeket összefogó, úgynevezett Russel-csoport vezérigazgatója, Wendy Piatt például azt mondta: a Brexit „komoly bizonytalanságot kelt” a brit egyetemeken. A brit földön tanuló EU-s diákok közül a németek és franciák tábora a legnépesebb, de magyarok is szép számmal vannak, – közel kétezren – az ország több intézményében.
Úgy tűnik, most csak annyit tehetünk, hogy várunk és figyeljük, csillapodnak-e a kedélyek és ha tehetjük, elmegyünk nyaralni, ahogy egy Brexit-párti politikus javasolta.
[2016.06.28.]
szerző: Szvetnik Endre
