Halhatatlan tehetség – Edith Piaf ma lenne 101 éves
Apró termet, nagy hang
Edith Giovanna Gassion 1915. december 19-én született Párizsban. Hányatott gyerekkoráról számos történet kering; anyja bárénekesnő, apja artista volt, egyikük sem igazán törődött a kis Edith nevelésével. A kislány előbb az egyik, majd a másik nagyanyjához került, utóbbi történetesen egy bordélyházat vezetett. 1919-ben szaruhártya-gyulladás miatt megvakult, látását csak hétéves korában nyerte vissza.
Apja artistaként próbált megélni az utcán, és egy időre magához vette lányát. Edith kicsi, törékeny testalkata miatt mutatványosnak nem igazán felelt meg, viszont énekhangja nagy tetszést keltett a párizsiak körében.
Tehetségére utcai éneklés közben figyelt fel Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója is. Ő indította el a karrierjét, neki köszönheti a védjegyévé vált fekete ruhát és a Piaf nevet is, amely a francia argóban kis verebet jelent. Becézték még la môme-nak, azaz kölyöknek is, fiatalon történt felfedezésére utalva. Színpadra első ízben 1935-ben, húszéves korában lépett.
Jótevőjét 1936-ban meggyilkolták, és Edith is a gyanúsítottak egyike lett. Raymond Asso költő mentette meg attól, hogy újra az utcán kelljen a kenyerét keresnie. Évekig tanította, sanzonokat írt neki, és bemutatta Marguerite Monottnak, aki későbbi leghíresebb dalait szerezte.
Világhír, szerelem
Piaf karrierje Franciaország német megszállása alatt bontakozott ki, Párizs legmenőbb éjszakai mulatóhelyein lépett fel, és ekkor vette első luxuslakását is. A háború vége után német kollaborációval vádolták meg, de sikerült tisztáznia magát.
A háború utáni években a legünnepeltebb sztárok egyike lett hazájában, és a tengerentúli sikerek sem sokáig várattak magukra. Első New York-i fellépése 1947-ben volt, és bár nem aratott azonnal osztatlan sikert, az amerikai hírnév sem váratott magára sokáig: fellépett a Carnegie Hallban és a Hotel Waldorf Astoria legendás színpadán. Ekkor ismerkedett meg élete szerelmével, Marcel Cerdan bokszolóval is. Kapcsolatuk rövid életű volt, a férfi két év múlva repülőbalesetben meghalt. Piaf ezt sosem tudta feldolgozni, alkoholizmusba menekült, majd egy későbbi balesete és az azt követő kórházi kezelés miatt morfiumfüggő is lett.
Ezt követően kétszer ment férjhez. Előbb Jacques Pills sanzonénekessel kötött házasságot (esküvői tanúja Marlene Dietrich volt), nászútjuk egy valóságos amerikai turné volt New Yorktól Miamiig, Las Vegastól Hollywoodig, négy év múlva azonban elváltak. 1962-ben, 47 évesen hozzáment a 26 éves Théo Sarapóhoz, akivel szintén közös előadássorozatra indultak. Ezt már akkor is öngyilkos turnénak tartották, hisz Piaf egészsége az ötvenes évek közepe óta egyre rosszabbodott. Miután ’59-ben áttétes rákot diagnosztizáltak nála, állapota tovább romlott, gyakran összeesett előadás közben. 1963-ban vidéki otthonában visszavonultan halt meg. Théo Sarapo titokban mégis Párizsba szállította, hogy rajongói azt gondolják, szülővárosában érte a halál.
Nehézségekkel teli, ugyanakkor alázatos élete miatt tömegek rajongtak érte. A világ legnagyobb színpadain lépett fel, de kis fekete ruhájában ugyanaz az egyszerű párizsi lány maradt, amilyen valaha volt. A rózsaszín élet, amelyről a La vie en rose című dalában énekelt, neki magának sosem adatott meg.
„Nem bánok semmit sem”
Előadásaiban olyan erő és odaadás volt, amely varázslatos hangján túl is magával ragadta közönségét. Sokaknak például szolgált: megmutatta, hogy ha a tehetség kitartással párosul, a legrosszabb körülményekből is van kiút.
Dalszövegeivel derűt és vidámságot csempészett a párizsi emberek hétköznapjaiba. Zaklatott, nyugtalan természete ellenére különleges bájnak volt birtokában, ő mégsem akart híresség lenni. Egyszerűen vállalta önmagát, és épp ez tette oly hitelessé.
A kis veréb életével és művészetével örökre belopta magát a szívekbe. Számos örökzöld fűződik nevéhez, erős, telt hangján a küzdelem, a kitartás és az őszinte érzelmek szólalnak meg. Közel kétszáz lemeze jelent meg, sok dala mind a mai napig világszerte a legismertebb szerzemények közé tartozik. Önéletírásában, az Életem című könyv fülszövegében így vallott magáról:
„Meghalok, és annyi mindent mondanak majd rólam, hogy már senki nem tudhatja, ki is voltam valójában. Azt gondolják, ennek nincs olyan nagy jelentősége? Igaz. Mégis bánt ez a gondolat. Éppen ezért, amíg még tudok, beszélni akarok magamról. Vállalva akár a botrányt is. Kórházi ágyon fekszem, és diktálom emlékeimet, amelyek seregestől árasztanak el, ostromolnak, hálóznak be, borítanak el. A múltam nem rendeződik bölcsen körém. Arcok, testek, lökdösődnek, mondván: »Én, én elsőnek!« Vannak boldog pillanatok, de aztán jön a többi, jóval számosabb. De még bármi megtörténhet velem az utolsó számadás napjáig. Jól tudom, hogy ott fenn kérlelhetetlenül ismételem majd magamnak, mint egyik dalomban: »Nem, nem bánok semmit sem.«”
Az énekesnő életéről több könyv és film készült, azt mind a mai napig számos színpadi est idézi fel – Magyarországon többek között Vári Éva önálló estje aratott nagy sikert. A Piaf című filmben nyújtott alakításáért Marion Cotillard 2007-ben elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.
