Karácsonyi történet

Egy kisebb és két nagyobb lányka csivitel a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda öltözőjében. Hegyezem a fülemet, mert olyan témáról van szó, ami mindenkit érint, pláne így karácsony  táján: van-e Jézuska, vagy nincs. Ők még nem teológiai szempontból közelítik meg a kérdést, inkább az érdekli őket, vajon a Jézuska hozza­e az ajándékokat szenteste, vagy sem. Ha ő  hozza, van Jézuska – ha nem ő hozza, nincs.

A nagyobbacska, szőke lány gyermeki komolysággal veti fel a kérdést: „Ti hisztek a  Jézuskában?” A szintén nagyobbacska, szeplős lány és a copfos kislány elsunnyogják a  választ. Határozatlan szavaikból érezhető, hogy hisznek, de úgy gondolják, ezt az ő korukban  már ciki bevallani. Egy nagyon keskeny határvonalon egyensúlyoznak valahol a hit és a nemhit között: hisznek, hisznek, de már hallottak a másik verzióról is, és kicsit meg is inogtak.
A zavart hebegést a szőke lány töri meg a kicsi copfoshoz fordulva: 
– Te hányadikos is vagy?
– Negyedikes – feleli a Kicsi.
– Akkor neked még nem mondom el.
– Mit??? – kérdezi kórusban a Kicsi és a szeplős nagylány rémült hangon, csupakérdőjelarccal.
Aztán egy pillanat alatt átalakulnak a frontvonalak. A két nagylány egy csapásra egymás  szövetségese lesz. Összesúgnak, egyeztetik a diplomatikus választ. Hogy mi lenne az, amivel  nem taposnak túl nagyot a Kicsi kicsi lelkébe, de amiről az okos Kicsi elhiszi, hogy nem csak  azért mondják éppen ezt, hogy ne tapossanak túl nagyot az ő kicsi lelkébe.
– Azt, hogy nem a Jézuska díszíti fel a karácsonyfát – böki ki végül a szőke nagylány.
– Azt tudom. Anyukámmal szoktuk feldíszíteni – feleli a Kicsi megnyugodva és  felvilágosultsága újonnan szerzett boldog tudatában kissé fensőbbségesen.
– Én úgy hiszek a Jézuskában, hogy tudom, hogy anyukám veszi az ajándékot, de a Jézuska  meg szerintem segít neki – teszi hozzá a szeplős nagylány.
– Ha nem lenne Jézuska, akkor hogy lenne az, hogy kijövünk a szobából, átmegyünk a  konyhába, és amikor öt perc múlva visszamegyünk a szobába, ott vannak az ajándékok a fa  alatt, pedig közben senki nem ment vissza a szobába? – fejti ki felbátorodva a Kicsi bővebben  is a nézeteit.
A Kicsi lelkesen hadarva még egyszer elismétli a furfangos bizonyítást, amelyet maga  Aquinói Szent Tamás is megirigyelne, és kis gondolkodás után talán fel is venne hatodik  istenérvnek. De a hetedik, mindent elsöprő és még a szőke nagylányt is meggyőző istenérvet a  végére tartogatja a Kicsi. Rózsaszín hátizsákjából előkapja a telefonját, és lelkesen felkiált,  annak a diadalnak a biztos tudatában, hogy ő még a nagyoknak is tud újdonságot mondani:
– Tudtátok, hogy a Jézuskának van e­mail­címe? Írtam neki, és válaszolt!
Miután mindhárman rávetik magukat a telefonra, és megnézik a Jézuskával folytatott  levelezést, már a szeplős nagylány is nyugodtan be meri vallani, hogy hisz a Jézuskában.  Hiszen úgy tűnik, hogy a Kicsi a cserfes, szőke nagylányt is meggyőzte két jézuskaérvével.
– Én karácsonykor este mindig kiteszek az asztalra tejet meg csokis kekszet, és reggelre a tej  meg van ivv... (itt egy kicsit habozik, hogy is kell ezt helyesen mondani) ... szóval reggelre  mindig elfogy valamennyi a tejből és a csokis kekszből is – magyarázza izgatottan a szeplős  lány.
Közben befut egy vagány külsejű lány, nem is lány, inkább csaj. Fekete bőrjakóját a padra  dobja, halálfejes hátizsákjából elkezdi kipakolni a fürdőcuccot.
– Ja, persze apukád megeszi reggelre! – veti oda gúnyosan a teológiai vitakör tagjainak. 
Hiába, ő nem hallotta a Kicsi jézuskaérveit, így kénytelen a hitetlenség setét mezején  kóborolva várni a karácsonyt.

Szerző: Klein Szilvia

Kép forrása: 1.