Az eltérő kulturális testbeszéd
A kézfogás az ismerkedés alapja, de ebben is adódnak eltérések. Például az angol, ausztrál, új-zélandi, német és amerikai kollégák általában csak érzéskor és búcsúzáskor fognak kezet, míg a legtöbb európai ország lakói egy nap többször is paroláznak – a franciák akár egy nap erre 30 percet is rászánnak. Az indiai, ázsiai, arab kultúrákban, viszont a kézrázás után sem engedik el egymás kezét, sőt ha egy szaúdi férfi nyilvános helyen kézen fog egy másik férfit, az a kölcsönös megbecsülés jele. Japánban a kézfogás, vagy az üdvözlésképp arcra adott puszi, vagy ölelkezés illetlenségnek számít. Helyett a meghajlás van. A hierarchia magasabb fokán álló hajol meg a legkevésbé.
Az orrfújás szokásai is mutattak eltéréseket. Míg a nyugati kultúra előnyben részesíti a zsepit, addig az ázsiai vagy japán származású ember, mindezt elintézi egyszerűbben. Ez a szemünkben eléggé gusztustalan, viszont egy japán számára az számít visszataszítónak, ha a használt zsepit visszatesszük a zsebünkbe.
A három legismertebb gesztust megvizsgálva is eltéréseket tapasztalunk. A karikajel – nálunk OK jelzésként ismert –a japánoknál a pénzt jelenti, a franciáknál a nullát, viszont a törököknél és braziloknál sértést. A felfelé mutató hüvelykujj két jelentéssel azonosul, vagy azt jelenti, hogy „jó” vagy azt, hogy „kapd be”. Nos ez nagyban függ attól, hogy hol vagyunk helyrajzilag. A V jel hasonló pejoratív jelentéssel bír egyes országokban, mint a felfelé mutató hüvelykujj. Az amerikaiaknál a jelentése „kettő”, a németeknél „győzelem” az angoloknál sértés. A „Rock” jelének titulált felfelé álló mutató, és kisujj kombójáért Olaszországban, akár le is csukhatnak.
Így nem árt odafigyelni, milyen kézjelzést használunk.
