Minden ősszel: szüret
A borkészítés nyersanyaga a friss, teljesen érett szőlőfürt, a teljes beérésig tőkén hagyott szőlő, illetve a szüret után részlegesen szárított szőlő, a természetes nedvességveszteség miatt egyaránt magas cukortartalommal bír. A betakarítás megfelelő időpontja a legfontosabb, mivel ez hatással van a szőlő összetételére. A korai szüret alacsony alkoholtartalmú bort, a késői betakarítás magas alkoholtartalmú és alacsony savszintű nedűt eredményezhet. A fürtöket a tőkéről levágják, puttonyokba vagy ládákba gyűjtik, történhet a betakarítás géppel is ilyenkor a szemeket lerázzák a fürtről, vagy a szárat törik le. A mai gépesített borgyártás során a szőlőt lezúzzák és leválasztják a kocsányról egy préselő-zúzógép segítségével. Azok, akik az ősi módszereket alkalmazzák, a lábbal vagy cipővel tapossák a szőlőt.
Másként történik a fehérszőlő feldolgozása mint a vörösé, a fehérborkészítésnél a préselés során a nedüt préselés után rögtön elválasztják a magtól és a bogyó héjától. A létrejött szőlőlevet vagyis a mustot, erjeszteni kell azonban eközben el kell fojtani a káros mikroorganizmusok növekedését, illetve biztosítani kell a meghatározott számú hasznos élesztő jelenlétét, illetve helyes tápanyagot kell biztosítani az élesztők számára. A borélesztő a saccharomyces, amely hatékonyan bontja a cukrot alkohollá, általánosan 15-16%-os alkoholmennyiséget képes produkálni. Bár a borkészítők nem értenek egyet teljesen abban, hogy ez a legalkalmasabb fajta, de ez a legszélesebb körben elterjedt. A részben rohadt vagy sérült szőlőben a legmagasabb a nemkívánatos mikroorganizmusok menniysége, ezért gondosan kell válogatni ahhoz, hogy megfelelő minőségű bort kaphassunk végeredményként.
A káros mikróbanövekedés visszaszorítása alapvető feladat, amelyet kén hozzáadásával érik el, a frissen zúzott szőlőhöz 100 – 150 mg/l kén-dioxid adnak hozzá. A kén-dioxid a káros mikroorganizmusok számára lényegesen mérgezőbb, mint a hasznosak számára. Ha ezt a mustnál alkalmazzák, akkor a hasznos élesztőfajtákból is kevernek még hozzá,-és ezt tisztakultúrának nevezik.
A leggyakoribb borélesztők növekedési hőoptimuma 25°C, számos, hűvösebb területeken fekvő szőlőültetvényeken, a zúzást is ezen a hőmérsékleten végzik. Ritkán kezdik az erjesztést magas hőfokon, mert akkor nehéz megelőzni a 30°C fölé emelkedést az erjedés alatt. Az erjedés után egy-két héttel később átfejtik a bort. Egyes borokban lerakódnak a lebegő anyagok, például a héjdarabkák, ezért meg kell tisztítani azt. A főfolyamatok a derítés, amely során olyan anyagot kervernek a borhoz, ami segíti a tisztulást. Másik ősi módszer a szűrés, amely során durva szövésű anyagon keresztül öntötték a bort. Centrifugálással és hűtéssel is elősegítik a bor tisztulását.
A borkészítés komoly tudomány, azonban maga a szüret egy igazi ünnepnek számított régen, ilyenkor mivel sokan összegyűltek tréfákkal, énekléssel próbálták fokozni a hangulatot- Amikor sikerült a szüret végére jutni, akkor a hegyről levonulva a szüreti koszorút vittek magukkal a dolgozók. A koszorú fém vagy favázra aggatott szőlőfürtökből állt, amelyet szalagokkal vagy borosüvegekkel díszítettek. Feudalista időkben a földesúr házához vonultak köszönteni, akinek verses rigmusokkal kedveskedtek cserébe megvendégelték a munkásokat és táncos mulatságot rendeztek nekik. Ma is jellemzően elterjedtek a szüreti bálok és felvonulások is, amelyeken fontos szerepelői voltak a bíró, bírónő, borkirály, csőszlányok, csőszlegények többe közt.A szüret elmaradhatatlan kellékei voltak a szüreti dalok is, amelyek népdalkincsünk fontos alapját alkotják.
