A bekategorizálhatatlan dallamok úttörői- Interjú a 30 Y zenekarral
Magyarország kedvenc pécsi bandája a 30Y mesélt nekünk a zenéről, az elmúlt évekről és arról, hogy milyen ma zenésznek lenni.
Azt nyilatkoztátok korábban, nem szeretitek a zenéteket kategóriába sorolni, én most mégis erre kérlek. Hogyan jellemeznéd a stílusotokat?
Nehéz kategóriák mentén beszélni, mivel így gúzsba kötjük magunkat, korlátok közé állítanánk, hogy mit is akarunk létrehozni. Ha muszáj válaszolnom, akkor azt mondom, hogy rock and rollt, vagy másképpen popzenét játszunk.
A két műfaj kicsit távol áll egymástól, nem?
Tulajdonképpen nem, ha a rock and roll-t úgy értelmezzük, hogy a szabadság pozíciójából írja a dalokat.
Tizenhaz éve zenéltek együtt. Mi változott az esztendők alatt?
Inkább történetiségünk van, változásokról nem beszélhetünk. Rengeteg dalt írtunk, és nagyon sokféle arcunkat mutattuk meg. A legfontosabb dolog, az attitűdünk viszont változatlan maradt.
Mi jellemzi ezt az attitűdöt?
Soha nem foglalkoztatott bennünket, hogy kívülről hogyan értelmeznek minket. Sosem a siker, vagy a népszerűség motiválta a bandát. Ezáltal nem akarom leértékelni a közönségünket. Fontos, hogy mondani akarunk valamit, és örülünk, ha mások meg akarják hallgatni.
Pedig valamennyire külvilág felé is kell fordulnotok, hiszen honnan máshonnan jöhetne az inspiráció?
Valóban, ahhoz, hogy önazonosak legyünk, alapfeltétel, hogy dialógusban legyünk a világgal. Van, hogy egy kisfilm, ami megihlet, vagy egy könyv, máskor pedig az emberekkel való beszélgetés.
Mi a helyzet a zene tekintetében? Most éppen mi segít a dalszerzésben?
Sokféle zenét hallgatunk, és mindegyik nyomot hagy az elbeszélésmódunkon. Mondhatjuk, hogy rajongója vagyok a Blurnek, a Pearl Jamnek, vagy Cseh Tamásnak. Talán a Doorst szeretem legrégebb óta, de a magyar beat korszakot is nagyon élveztem.
A 30Y mellett a testvéreddel is alapítottatok egy duót, a Bezzeg a kurva Beckek-et. Zaza, a testvéred azt mondta, a közös munka egyfajta terápiát jelentett nektek. Miből kívántátok kigyógyítani magatokat?
Válsághelyzetben voltunk, amikor nehéz kérdéseket kellett feltennünk magunknak. Mi végre csináljuk a zenélést? Mennyire ismételjük önmagunkat? Mennyire érvényes mindaz, amit művelünk? Mennyire fontos ez nekünk? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása volt a Beckek. Egyfajta ajtónyitás volt ez az egész zenekar számára.
Úgy látom, a kérdéseket sikerült megválaszolnotok, méghozzá pozitívan, hiszen a 30Y továbbra is ontja magából a zenét.
Igen, túllendültünk a mélyponton. Március elején kezdődnek a koncertjeink, áprilisban Londonba lépünk fel, nemrég pedig a Kisherceg balettelőadásához írtunk zenét. Jelenleg napjaink nagyrészét a próbateremben töltjük.
Közreműködés egy balettben? Ez kissé szokatlannak tűnik tőletek.
Véletlenszerűen jött a felkérés a pécsi balettől. Eredeti zenét akartak a darabhoz, és kíváncsiak voltak, mi hogyan tudnánk ezt megfogalmazni. Az a jó, ha a zenekar egy olyan alkotóközösség, mely nem lép el az ilyen felkérések elől, hanem izgatottan elvállalja. Amikor beültem a táncmesét megnézni, többnyire kilenc-tíz éves gyerekek nézték. Jó élmény volt látni, hogy a gyerkőcök értik az előadást, a zenei motívumokat és a zenei humort.
Ezáltal egy új rajongói csoportra is szert tettetek. Mennyire tartjátok fontosnak a kapcsolattartást a közönségetekkel?
Egy banda akkor működik jól, ha képes arra, hogy megtartsa a közönségét. Sosem próbálunk felépíteni egyfajta imidzset. Viszont állatira érdekel, hogy az emberek, akik minket hallgatnak, hogyan léteznek benne a világban.
Hogyan?
Ahogy a zenénk is eklektikus, úgy a közönségünk sem írható le egy-két mondatban. A zenekar indulásakor egyetemisták hallgattak minket főként, és azt képzelem, hogy azóta sokat szélesedett a bázisunk. A régi rajongók velünk öregedtek, de még mindig járnak tizenévesek is a koncertjeinkre. Szeretnénk minden ember élettörténetébe egy-egy sort, vagy dalt beleírni. Ha bárki életében bármilyen módon is jelen lehetünk, az nagyon nagy öröm.
Milyen élményeid vannak Angliáról?
Szeretem, ha folyton süt a nap, ezért ilyen szempontból távol áll tőlem London a szitáló esővel és köddel. Arról nem is beszélve, hogy inkább boros, semmint sörös típus vagyok. Hamarosan viszont több közöm lesz a városhoz, mivel a lányom ott szeretné folytatni az egyetemi tanulmányait, ezért már most körbenézek a londoni college-ban.
Egyre több magyar énekes és zenekar énekli angolul a dalait, rátok ez mégsem jellemző.
Nem szeretem a magam angolját, ezért nem szívesen éneklek így. Sokat koncertezünk Ausztriában, így akkor néhány dalt angolul adunk elő, de csak szükségszerűségből. A nyelv megteremti a világot, amibe bele tudunk beszélni. A magyarul éneklés nem szimplán választás, hanem egy kulturális komplexum. Ebben tudom magam hiteles elbeszélőnek tekinteni. Angolul már kevésbé tudnám megformálni ezt a világot.
A turnészezon után, őszre új albumot terveztek. Hogy haladtok vele?
Hat dal környékén állunk most. Bátor számokról van szó, amik lendületesek, jó tempókat mennek. Az elkészültek közül tulajdonképpen egyik sem lassú. Szövegeket illetően szerepszövegekben gondolkodunk, ahol az elbeszélő mindig más módon tekint a világra. Nagyon jó érzés, hogy úgy látjuk mindannyian, hogy életünk legjobb dalait írjuk.
