Rózsaszín köd helyett viharfelhők
A leendő anyukák nincsenek felkészítve arra, mi vár rájuk a szülés után. Mi történik akkor, ha a beígért boldogság és rózsaszín köd helyett viharfelhők jelennek meg az érzések egén. Különböző tanfolyamokon megtanulhatják a a szülés előtti, illetve a nagy esemény közben szükséges legfontosabb dolgokat, de nagyon keveseket készítenek fel arra, hogy mi lesz a kórházból hazatérve.
Sokáig, talán még a mai napig szégyen erről a témáról beszélni. Ugyanis az anyukának nemcsak a betegség tüneteivel, hanem az elítéléssel és lenézéssel is meg kell birkóznia. Kivel oszthatná meg az érzéseit? Ki nem bírálná a negatív érzéseiért? Ki nem nézne úgy rá, mint egy komplett idiótára?
Kiváltó okok
A szülés utáni depressziót nehéz egyetlen okra visszavezetni, számos tényező kiválthatja. Különösen veszélyeztetettek azok a nők, akik fiatalon vállalnak gyereket, esetleg rossz házasságban élnek vagy egyedülállóak. Genetikai érintettség is megfigyelhető, azaz akinek a családjában volt már szorongási zavarra vagy depresszióra példa, azoknál nagyobb eséllyel alakul ki a betegség.
Leggyakrabban a stresszes életesemények és a terhesség alatt elszenvedett traumák, a társas támogatás hiánya, az alacsony önértékelés és az anyaságtól való félelem idézi elő a depressziót.
Tünetek
Ahogy a kiváltó okok, úgy a tünetek is széles skálán mozognak. Nem könnyű meghúzni a határt az átlagos levertség és a depresszió között. Az ismert tünetek sok kismamánál jelentkeznek, de ha több tünet egyidejűleg és huzamosabb ideig fennáll, érdemes segítséget kérni és szakemberhez fordulni. A leggyakoribb tünetek az értéktelenség érzése, a szomorúság, a kedvtelenség, érdektelenség. Ilyenkor az anya és gyerek között is nehezen vagy egyáltalán nem alakul ki meleg, meghitt kapcsolat. Alvászavarok is felléphetnek az anyánál, kialvatlan lesz és ingerlékeny. A depressziós kismamák gyakran alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, kilátástalannak érzik a saját helyzetüket, s mindezekkel együtt állandó bűntudattól szenvednek saját érzéseik miatt.
Személyes példa
A közösségi média egyik hatalmas előnye, hogy az emberek könnyen rájöhetnek: nincsenek egyedül. Ezt példázza Cierra Lyn Fortner Facebook bejegyzése is, ami majdnem kétszázezer embert elért. A posztjában egy amerikai áruházlánc pénztárosának megjegyzésére reagál, amikor is „bevall” mindent. Hogy néha nem ad rendesen enni a gyerekeinek, hogy gyakran elkésnek az iskolából, mert nem tudja észben tartani, hogy milyen nap van, és hogy személyiségzavarokkal és depresszióval küzd, valamint már kétszer megpróbálta eldobni az életét. Nincs olyan anya, aki tökéletes lenne, mindenki követ el hibákat, mindenki elfárad, és mindenki megérdemel néha egy kis pihenést.
A számokból láthatjuk, hogy ez egy globális probléma, mégis tabuként kezeljük. Miért van az, hogy az anyák nem beszélhetnek erről nyíltan, és a társadalom mit tehet azért, hogy változzanak a dolgok?
