Hetedik fejezet
Gondoltam megkérdezem Àgit, mi a véleménye arról, hogy nyissak-e itthon egy bankszámlát, amin kiviszem a kis pénzem, meg úgy egyáltalán szükséges-e.
Azt írta, szerinte felesleges, hiszen kint lesz angol bankszámlám, azon keresztül tudok majd intézni mindent. De utána napokig törtem a fejem, hogy ez így nem lesz jó, nem akarok a zsebemben több százezer forintot kivinni. A családom is erősítette bennem, hogy szükség van egy bankszámlára, higgyem el. Elhittem. Ez volt az egyetlen dolog, amiben végül nem hallgattam Ágira, majd utólag kiderül jó döntés volt-e. Közben kigondoltam, hogy mivel amúgy is szeretnék megspórolni valamennyi pénzt, azt, amihez nem nyúlok átutalom erre a kinti számlára. Ez az egész bankkártyás-számlás dolog új lecke volt számomra az életben, mert az üzletben mindenki készpénzzel fizetett, így ahhoz vagyok szokva. Nincs is bankkártyám, csak egy vállalkozói számlám, ehhez képest most majd utalgatok ide-oda. Besétáltam hát egy általam jónak megítélt, jó hírű bankba, és belevágtam. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves, és szimpatikus volt: azonnal éreztem a közös szimpátiát. Kicsit olyan ’anyuka típus’, jól szituált, fiatalos, jó kedvű. Igazi felüdülés volt, a múltkori kormányablakban csücsülő, goromba néni után. Mondtam neki, hogy a banki szövegkörnyezet számomra kínai, így legyen kedves mindent úgy elmagyarázni, mintha egy óvodáshoz beszélne. Ezen jót nevetett, én pedig elmeséltem nekia jövőbeli terveimet. Gondoltam jobb, ha elmagyarázom mi is a célom, hogy így a legjobb lehetőséget tudja nekem ajánlani. Kértem őt, hogy olyan kártyát, számlát, vagy csomagot találjunk nekem, amit akár a gyerekének is szívesen adna.
Értette mit szeretnék szerintem ő még jobban is mint Én. Miközben kereste a lehetőségeket a számítógépén, jót beszélgettünk. Mondta, hogy el sem hinném, hány fiatal ül le ide elé hasonló külföldi tervekkel. Megért minket. Ő is menne, ha 20 évvel fiatalabb lenne. És már meg is találta a számítógépén, amit keresett. „Nyitunk magának egy font alapú bankszámlát!” – szólt az ítélet, bár fogalmam sem volt róla, ez mit is jelent pontosan. Kikerekedett szemeimet látva, a hölgy buzgó magyarázásba kezdett: fogom a kis forintjaimat, egy pénzváltóban átváltom őket fontra, majd besétálok hozzájuk a bankba, és beteszem a fontomat a font alapú számlámra. Kint Angliában pedig csak egy automatából leveszem, amire szükségem van, minimális kezelési költséggel. Javasolta még, hogy igyekezzek kint egy nagyobb banknál megnyitni az angol bankszámlámat, amire majd a fizetésemet utalják, mert annál kevesebb lesz a különbözet a két banki procedúra között. Viszont, ha Magyarországra hazajövök, és forintra lenne szükségem, akkor csak bemegyek hozzájuk a bankba, ők odaadják a fontomat, én pedig egy pénzváltóban átváltom azt forintra. Egy másik lehetőség, hogy ahol csak tudok, kártyával fizetek. Nem tagadom, hirtelen sok volt ennyi információ, de most már értem. Van a kártyámhoz egy 2 hónapos biztosítás is, ami azonnal indul, amint leszállok Angliában. Utána minden egyes újonnani leszállásnál újra fog indulni. Nem rossz, de fél évig tuti nem megyek vissza Magyarországra. A kártya havi díja 6000 forint,ezt majd levonják de nekem megér ennyit. Pár napra rá éppen dolgoztam az üzletben, amikor benyitott a bankos ügyintéző hölgy. Mondta, tudta, hogy itt dolgozom, és arra gondolt, hogy még egy utolsó hajvágásra eljönne hozzám, mielőtt elmegyek.
Később eszembe jutott, mi lesz a sorsa a rengeteg fodrász kellékemnek, amelyekre minden valószínűséggel a kinti munkám során is szükségem lesz. Ezeknek nagy súlyuk van, és repülővel iszonyú drága lenne kivinni mindent. Meg hogy is néznék ki 8 bőrönddel a reptéren. Ági ajánlott egy költöztető céget, s bár miután beszéltem velük, hamar kiderült, hogy ők csak Londonba szállítanak, azt mondták, tesznek egy kis kitérőt Crawley felé némi felárért. 20 kg-tól vállalják a szállítást, 1 font/kg a díjuk, háztól-házig. Jól hangzott, bár fogalmam sem volt, ez jó árnak számít-e. Átszámoltam forintba, és arra jutottam, megéri, a repülő nyilván sokkal drágább lenne. Elmentettem a számukat, és annyiban maradtunk, hogy majd még beszélünk, hiszen még hátra volt egy hónap.
Rohantak a napok, hetek! Egyik nap még féltem, hogy mibe is vágtam bele, másnap már halál nyugodtan vártam az indulásom időpontját. Beszéltem a könyvelőmmel – egyben a testvéremmel, mi hogyan legyen a vállalkozásommal. Végül arra jutottunk, nem szüntetjük meg az üzletet, 2 évig ugyanis van rá lehetőség, hogy csak „szüneteltetés” alatt álljon. Aztán majd kiderül, hogy Anglia beszippantott-e vagy haza jövök.
