Tizedik fejezet
Nem sokat dolgoztam a szállodában, mindössze három hetet, amikor is betelt nálam a pohár, és vérző kezeimmel szaladtam a Supervieseremhez (főnök), hogy nézze meg a kezeim, nem tudok tovább dolgozni... a kikeményített ágyneműk és a vegyszerek tönkre tették. Kérdőn nézett rám mi a baj? De hiába mutattam neki a kezeim, nem értette. Végül mondtam neki, hogy ma még megcsinálok három szobát ezen a folyosón, de utána befejeztem mára! Nem igazán tetszett neki, de nem tudott mit tenni. Kirúgni sejtettem, hogy nem fog, mert ember hiány volt.
Hazarohantam megkerestem az önéletrajzaimat és egész éjszaka angolt tanultam! Egyfajta gyorstalpalót tartottam magamnak. Tudtam nincs más lehetőségem, csak tanulni. A tervem az volt, hogy másnap a szabadnapomon besétálok az összes fodrászszalonba és odaadom az önéletrajzom. Én elvégre fodrász vagyok! Méghozzá jó fodrász és nem takarítónő. Sikerülnie kell - vagyis fog! Tudtam. Nem volt kérdés bennem!
Az első fodrászatban remegő kézzel szorongattam az önéletrajzaimat és kerestem a főnököt. Elolvasta az angol önéletrajzom és megnézte a munkáim. Nagyon tetszett neki talán túlságosan is. Beszélt hozzám Angolul, de igen csekély volt amit értettem... Felhívtam barátnőmet és az ő segítségével meg tudtam érteni a hölgy szavait.
Lehet...majd visszahívjuk...nagyon szépek a munkái...bla bla bla...
Mentem a következő, majd a következő szalonba: rendületlenül vittem az önéletrajzaim, de többet már nem kellett kérnem a barátnőm segítségét! Ezt egyedül kellett megoldanom. Egyre magabiztosabb voltam és egyre ügyesebb. Nem is tudom hány szalonban jártam, de olyan 10-15 körül. Tudtam, hogy sikerülni fog, hiszen nem volt más lehetőségem. Másnap reggel újra toltam már a trolit a szállodában, de már máshogy: tudtam, hogy nem sokáig leszek már ott... és így is lett! Olyan 12 körül megcsörrent a telefonom: egy angol nő hívott. Semmit nem értettem csak azt, hogy szombat 2 óra. Végig annyit mondogattam, hogy igen-igen köszönöm-köszönöm. Azonnal hívtam barátnőmet, hogy ’kérlek hívd vissza ezt a számot, mert állásinterjúra hívtak egy szalonba, de még azt sem tudom hova... Kiderült, hogy szombat 2 óra, Cellys hair salon Crawley... Örömömben mindent eldobtam és rohantam a szállodában mentoromhoz Ildihez hogy megosszam vele a jó hírt!
Éreztem ez nagyon jó előjel! Visszahívtak pedig tudják, hogy nem beszélek angolul. Látták a CV-m. Nyilván látja a múltam és tetszik nekik. De most mit tegyek? Szombat 2 óra? Ajjajj hát én dolgozom akkor. Mondjam azt, hogy beteg vagyok? Biztos nem! Nem fogok hazudni. A legrövidebb út az egyenes út, úgyhogy őszintén el fogom mondani a főnökömnek, hiszen ő magyar, legalább úgyis megért. Szóval azonnal rohantam a főnökömhöz, hogy megosszam vele a számomra igen jó hírt! Ő viszont már nem fogadta olyan kitörő örömmel, mint én. Azt mondta, úgy érzi átvágtam. Azonnal vegyem le a névtáblám, fejezzem be a szobáimat és nem is kell jönnöm többet ráadásul még levon 100 fontot is, amiért felmondtam. Azért ez elég rosszul érintett, hiszen én nem akartam felmondani, ő küldött el. Annyit mondtam neki: Nézd Viktor! Te mit tennél az Én helyemben? Van egy jó szakmám amihez értek. Bekerülhetek egy szép szalonba, továbbképezhetem magam vagy pedig itt tolom a trolit. Te melyiket választanád a helyemben? Én azért jöttem Angliába, hogy a szakmámban dolgozzak. Nem vagyok ide való és ezt te is látod. Nem igazán tudott rá mit mondani ,csak annyit hogy álljak fel és vegyem le a névtáblám. Tudtam, hogy ezek itt az utolsó óráim, de megfogadtam magamnak, hogy becsülettel végigviszem itt még a napom. Megcsináltam mindent pontosan úgy mint eddig mindig! A szállodában futótűzként terjedt a hír, hogy Detty felmondott! (Én javítanék inkább kirúgtak, de nem számított hogy történt csak az,hogy hamarosan mehetek az én kis szalonomba a hajlakkgőzbe, hiszen a szépségipar az én közegem) A munka végeztével jött a supevisorom, elvette a munkalapom és a belépőkártyáim.
Egyre súlytalanabbnak éreztem magam, ahogy szakadtam el a szállodaipartól, de sajnos semmi sem ilyen egyszerű! Miután eltűnt a főnököm a kulcsaimmal, döbbentem rá, hogy ott ragadtam a folyosó közepén a trolimmal és nem tudom betolni a raktárba, mert már nincs az ajtóhoz kulcsom. Semmi baj gondoltam, majd az egyik kollégámtól kérek kölcsön, amíg betolom. Oda is léptem az egyik Román kollégához, elkértem a kulcsát, de kárörvendő mosollyal közölte, hogy nem! Én csak lestem és kértem újra! ’Please! Én már nem dolgozom itt. Csak betolom a trolit és megyek...Hotel finish!’ Újra tudtam angolul, ahogyan szorult helyzetben mindig! De ő újra csak nemet mondott! Sok volt már a napra a hatás! Nem is értettem, most akkor kirúgtak vagy felmondtam? Nem tudom, de az biztos, hogy a hotelnek vége! A szalont pedig még nem is tudom, de érzem: elfáradtam, befejeztem. Nem értettem, miért bánnak így velem, sok volt ez már egy napra, úgyhogy elkapott egy mérhetetlen düh, ami még talán az életben soha és elkezdtem kiabálni a Román kolléganőmmel a folyosó közepén magyarul, de biztos vagyok benne hogy mindent értett! Utána a méregtől kipirosodott arccal tovább a trolimat a folyosón abban a hitben, hogy majd a következő kolléga ad majd nekem egy kulcsot és Én korrektül, becsülettel távozhatok innen. Ám nem így történt...
Elém lépett a hírhedten rosszindulatú Superviesor, Stan, aki egy bolgár férfi volt és akitől mindenki félt. Mindenkinek keresztbe tett, de nekem nem soha, mert próbáltam mindig erősnek tűnni előtte, sőt olyan kifogástalanul dolgozni, hogy ne tudjon belekötni. Szóval jött Stan, és bár magamban féltem tőle tudtam, hogy már nem a főnököm, sőt senkim sem, én már nem dolgozom itt, csak tolom a trolim a helyére. Megállított! "Klara"(= Detty) csinálj még meg 2 szobát nekem! Mondtam neki, hogy nem, én már nem dolgozom itt! Nekem ezt már senki nem fizeti ki! De te adj nekem egy kulcsot kérlek... Betolnám a trolim a helyére és itt sem vagyok! A válasza a következő volt: nem! Csinálj meg nekem két szobát! Ismét tudtam Angolul és a Román kolléganő után következett Stan, a hírhedt Supervisor: Eltorzult hangon elkezdtem újra a korábbi monológom a folyosó közepén magyarul, megtűzdelve angol szavakkal. Én csak becsülettel be akartam fejezni a napom! De ők nem hagyták. Az exfőnököm sem tudott mit kezdeni a helyzettel, de már én sem... nem ismertem magamra. Csak hátat fordított egy szó nélkül és ott hagyott. Ekkor jött a megmentőm Ildike, aki természetesen segítségemre sietett és végre minden a helyére került! Én pedig végleg és utoljára kijöttem a szálloda hátsó bejáratán.
