Kilencedik fejezet
Barátnőm segítségével pénteken kezdhetek is dolgozni egy szállodában, mint szobalány. Természetesen csak addig amíg a fodrász szakmámban nem tudok elkezdeni dolgozni. A cél ugye ez.
Rendes a főnök, mert azt mondta dolgozhatok már úgyis, hogy még nem jött meg az NI numberem, majd közben lepapírozzuk. Másnap bementünk a szállodába állásinterjúra. Ez csak formaság volt, mivel már péntekre vártak dolgozni. Fura érzés volt bemenni a hatalmas szálloda hátsó bejáratán. Láttam sok takarítószeres vödröt, trolikat megpakolva törölköző, ágynemű, krémek, stb társaságában. Jó illat volt ahogy beléptem, de nem jó érzés. Már akkor érezte a szervezetem, hogy ez kemény lesz, csak még én nem tudtam. A főnök szimpatikus is volt meg nem is. Nem tudnám hova sorolni. Megbeszéltük a részleteket pénteken kezdhetek reggel 7-kor. Gondoltam nem számít hány óra, én dolgozni jöttem.
Ezek után el kell indulnom a fodrász úton is. Felraktam facebookra a Crawley magyarok mindkét oldalára, hogy ki vagyok mit csinálok és hogy házhoz járok frizurákat készíteni. Természetesen ízlésesen posztoltam egy kis bemutatkozó szöveggel, képekkel csatolva a munkáimról. Nem sokat váratott magára: özönlöttek az üzenetek. Mikor érsz rá? Jaj, de jó el van rontva a hajam. Gyorsan konstatáltam, hogy itt olyan nagy szükség van a jó fodrászra, mint koldusnak egy falat kenyérre. Időpontokat egyeztettem. Házhoz járok? De bátor vagyok, hiszen még haza sem találnék, ha 3 utcával odébb kiraknának. Nincs más lehetőség meg kell oldanom. A térkép a barátom. Itt mindenki pos-kódokkal él. Hogy mivel? Beütöd a google térképbe, ami háztól-házig vezet. pl.RH117NQ ez az enyém. Elvezet a környékbe, utcába. Gyorstalpaló! Az első utam kissé viccesre sikerült, mert a telefon térképéről le sem vettem a szemem. Azt sem tudtam merre járok, csak követtem a térkép utasításait. Nagyon büszke voltam magamra, hogy odataláltam. Egyedül kiléptem a házból és eljutottam az első vendégemig, bár nem tudom hogyan.
