Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség – A sötét lovag
Szomorú aktualitása van A sötét lovagnak – általam érthetetlen módon Ben Affleck és bandája megpróbálta rekreálni(?) a filmet, aztán ha nem lett volna ez elég csapás, még egy új Jokert is kaptunk.
2016-ban a rossz hírek sora egyszerűen végeláthatlan, rengeteg színészt, énekest, valamilyen okból híres embert kellett idén eltemetünk, és ez nehéz. De miért kell még tovább rontanunk az életen?
Hős akárkiből lehet. Még abból is, aki megnyugtat egy kisgyereket csupán azzal, hogy a vállára terít egy kabátot, és tudatja vele, hogy a világnak még nincs vége.
Alig pár, mindössze négy évvel ezelőtt fejeződött be a Christopher Nolan-féle Batman trilógia és még csak most búcsúztunk el tőle, de nem hagyják nyugton az embert, nem fogadják el, hogy lehet szuperhősös filmet igazán – de igazán – jól is csinálni, úgyhogy gondolták felmelegítik a töltött káposztát. Nem szeretném látatlanban szidni az ellenséget, mert megvallom őszintén, én nem láttam sem az új Batman filmet, sem a Batman és Superman filmet, de még a Suicide Squadot sem.
Hogy miért nem vagyok hajlandó az új Batman filmeket megnézni?
Mert nem. A legkisebb oka – és még ez is nagyon nagy – hogy nem szeretem Ben Afflecket. Emellett még el tudnék menni szó nélkül, mert más színészek is vannak, akiknek ilyen vagy olyan okból nem szeretem a munkásságát, mégsem bojkottálom őket. Akkor ezt miért? Mert fel nem foghatom, hogy gondolhatták, hogy az új Batman film majd sikeres lesz. Mármint vegyük végig. Christopher Nolan rendezte a trilógiát, méghozzá zseniálisan. Ha nem Coppola vagyok vagy legalábbis nem születtem/házasodtam a Coppola családba, eszembe sem jut megpróbálni rekreálni egy filmjét, de még csak nem is rekreálni, ugyanarról forgatni sem. Mert úgysem lenne olyan jó.
Mindig is voltak remake-ek, többnyire nem sikerültek, de léteznek: Willy Wonka és a csokigyár (1971) és Charlie és a csokigyár (2005), Psycho (1960) és Psycho (1998), A postás mindig kétszer csenget (1946) és a Postás mindig kétszer csenget (1981), Lolita (1962) és Lolita (1997) és végül Batman (1989) és Batman (2005,2008,2012) és Batman vs Superman (2016). Mi a legszembetűnöbb, ha ezeket a címeket megnézzük? Igen, az évszám. Mindenkinek volt tisztessége várni nagyjából 15-25-30 évet, mire leforgatta a remake-et. Kivéve persze a DC-t.
Természetesen érhető a verseny, de ettől még nem lesz elfogadható.
A sötét lovag
Nem hiába érdemli meg a helyét az IMDb top 250-es listája negyedik helyén
Ennek oka évezredekig boncolgatható, de próbálok kiválasztani négyet – ha már. Christopher Nolan. Christian Bale. Heath Ledger. És a hiány, amit pótolt.
A hiány, amit pótolt
2008-ban még nyoma sem volt annak a szuperhős kultusznak a filmvásznon, ami napjainkra jellemző. (Ugyanebben az évben volt az első Vasember, ami elindította a lavinát). Nem véletlen azonban, hogy mind a DC, mind a Marvel képregények hosszú-hosszú évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. Az embereknek szükségük van egy hősre, amit a hétköznapi életükben nem találnak meg. Mert nem bízhatunk a politikusainkban, nem bízhatunk a rendőreinkben, nem bízhatunk a felebarátunkban. Habár a világ történetében ezek a legbékésebb évek, a média miatt mégsem érezzük őket azoknak.
A képregények nagyjából a világháborúk környékén kezdtek el addig nem látott módon népszerűsödni, az okot nem is kell kifejteni.
Jó látni azt, hogy létezhet egy Harvey Dent, és hogy vagy hősként halsz meg, vagy megéred, hogy bűnözővé válsz. Jó látni, hogy James Gordon végre nem korrupt, ha az élete múlik rajta akkor sem. És ezekre nekünk, itt, a 21. században szükségünk van. Mert a médiából kizárólag a szenny folyik: mindenféle filter nélkül szidalmazhatják a politikusainkat, rendőreinket. Néha nem lenne rossz azt látni a valóságban, amilyen Harvey az elején. Csak hogy egy kicsit visszaadja a hitünket.
2016-ban pedig már semmi szükség sincs semmiféle hiánypótlásra: egyrészt nem hiányzik Batman, mert éppen most búcsúztunk el tőle, másrészt nem hiányzik egy szuperhősös film.
Christopher Nolan
Azért volt különleges ez a Batman trilógia, mert Nolan nem úgy ragadta meg, mint egy szuperhősös filmet, hanem mint egy filmet, amiben véletlenül szuperhős szerepel. Úgy nyúlt hozzá, hogy itt ez a film, és csinálok ebből egy hihetetlent. Nem meglepő, hogy sikerült neki, hiszen olyan filmeket jegyez, mint a Memento, Eredet, Insomnia és a Tökéletes trükk. Évente, két évente rendez egy-egy filmet, amiről aztán nagyjából a következő évtizedig vagy még utána is beszélnek.
A film jóval sötétebb, jóval mélyebb, jóval összetettebb, mint akár az elődei akár az utána következő képregényadaptációk. Ez a film nem csak a csihi-puhiról szól, hanem a jellemábrázolásról, az emberi lélek mélységeiről, a mögötte rejlő pszichológiáról és az emberi kapcsolatokról. Megjelenik benne mindaz, ami a mi életünkben is van vagy sokkal inkább nincsen: szerelmi háromszög, ami ha mi egyszerre vagyunk Bruce Wayne és Batman, akkor inkább négyszög, megbízható politikusok és nem korrupt rendőrök.
Christian Bale
Amit érzek Ben Affleck iránt, pontosan annak a – hasonlóan erős – ellentétét érzem Christian Bale iránt. Ő egy igazoltan jó színész, a régiek közül, még akkor is, ha életkora alapján nem oda tartozik. De nem érezhető-e egyértelműen az az elhivatottság, ami a pályáját kíséri végig? Hogy soha nem választ rossz filmet – vagy inkább mondjuk azt, hogy soha nem választ tudatosan rossz filmet, mint mondjuk manapság Robert DeNiro vagy Harrison Ford. Hogy ha már elvállal valamit, akkor nem végez félmunkát, ha kell felszed harminc kilót, ha kell lead, vagy éppen hatalmas izomtömegnövelésbe kezd.
Batman nem lenne olyan, amilyen, ha nem ő alakítaná. Hozzátartozik, hogy valószínűleg azt is elhinném neki, hogy a föld lapos. Ezt itt Christian Bale világa és mi csak élünk benne. Beszéljünk kicsit a karakterről: Bruce sokkal több annál, mint amit egy kívülálló lát. Kívülről Bruce egy playboy, rengeteg pénzzel és nulla felelősséggel. A valóságban azonban rengeteg démonnal kell megküzdenie (ez elsősorban a Batman: kezdődikben jelenik meg); és ha a saját félelmei, nehézségei nem lennének elegendőek, meg kell birkóznia azzal az önmagára rótt kötelességtudattal, hogy meg kell védenie Gothamet még akkor is, ha Gotham maga ezt nem akarja.
Heath Ledger
Heath Ledger még a forgatás évében elhunyt, így hihetnénk azt, hogy csak ezért van az általa alakított Joker figurának ekkora híre. Pedig nem. Persze, Jack Nicholson is remek színész és Jared Leto sem a nemzet szégyene – nagyon nem, de amit Heath Ledger alakított: bámulatos. Hogy ez neki is jót tett-e? Nem. A híresztelések szerint Heath mindent elkövetett annak érdekében, hogy megérthesse Jokert, egy teljes hónapra bezárkózott, hogy kitalálja a karakter minden apró részletét. A jó színész arról ismerszik meg, hogy igazi beleéléssel játszik, gyakran hallunk olyan történeteket, hogy egyes színészeket az egész forgatás alatt a karakter nevén kell szólítani, jelmezben, sminkben rohangálnak akkor is ha nem kéne. Az ilyen alakításokat hónapokig tartó felkészülés előzi meg, ami ha egy minden érzelemtől, lelkiismerettől, emberségességtől mentes pszichopatát kell eljátszani, nem annyira kellemes. Ha heteket, hónapokat töltünk azzal, hogy megpróbálunk azonosulni valakivel, aki ennyire romlott, előbb-utóbb a saját személyiségünk is megsínyli azt. Joker a film minden rezdülésében ott van, minden jelenet köré valamiféle sötét burkot von.
Heath minél jobban beleásta magát a karakter személyiségtípusába, annál mélyebb lelkiválságba került.
A legtöbb, amit tehetünk, hogy ameddig csak lehetséges fenntartjuk az emlékét és minden lehető platformon elismerjük a munkáját. És nem csak tiszteletből, hanem mert valóban megérdemli.
